Eger

2019.01.28. 07:00

Tóth Katalin úgy véli, a borászoknak mindig kevés a szüret

A tavalyi év egészen kiemelkedő esztendő volt a Tóth Ferenc Pincészet életében. Abban az évben ünnepelték a létesítmény alapításának jubileumi, 35. évfordulóját, de emellett számos más sikernek örülhettek. Mindezekről beszélgettünk Tóth Katalin ügyvezetővel.

Molnár Helga

Tóth Katalin és Tóth Ferenc büszke a sikerekre

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

– A pincészet fennállásának legeredményesebb éve volt 2018. Végigvehetnénk az évet lépésről lépésre?

– Persze. Igazán káprázatos évünk volt. Amit elsősorban kiemelnék az az, hogy édesapámat választották meg az év egri szőlőtermelőjének. Sok díja van papának (így nevezi édesapját Katalin), de ez az összes közt a legkedvesebb. Ezen túl az Egri Leányka Superior borunkat elküldtük Európa legnagyobb borversenyére. Tudtuk, hogy ez egy nagyon különleges tétel, bár az elmúlt 30 évben bárhol mutattuk be, nem tudtak mit kezdeni vele a szakemberek. Apukám erre a fajtára tette fel az életét, mindig bízott benne, folyton hangsúlyozta, hogy igazán jó bort a leánykából lehet készíteni. Végül ezen a versenyen aranyérmes lett a bor. Majd a Vinagora nemzetközi borversenyről is aranyérmet hozott haza. Ősszel kiderült, hogy a miénk lett a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka díj első helyezése a középbirtok kategóriában. Végezetül a 2016-os Egri Leányka Superior borunkkal a Magyar Bor Nagydíj 2018 nyertesei lettünk. E verseny keretében a borszakírók először több fordulón át leadott szavazataikkal rangsorolták az elmúlt öt évjárat olyan borait, amelyek kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképeseknek bizonyulnak, majd a végül kialakuló 12-es listák borait két bizottság kétszer kóstolta eltérő sorrendben, s pontozta.

Tóth Katalin és Tóth Ferenc büszke a sikerekre Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

– A kezdeti időkről szólna néhány szót?

– Ott kezdődött, hogy a szüleim 1983-ban vásárolhatták meg az első hathektáros területet az Áfrika dűlőben. Eleinte a belvárosban szüreteltek, később sikerült ide, a Kistályai útra költözni. A pince jelenleg két helyi fajtára koncentrál, az egri leányka és a kadarka, mellette pedig három cuvée-nk van, az Egri Csillag, az Egri Bikavér és a Várvédő, a zászlósborunk.

– A 35. évfordulóra különleges palackkal készültek. Mit rejt az üveg?

– Ez a jubileumi bor. A 2013-as Kékfrankosunk a Tornyos dűlőből különleges módon fejlődött. Négy éven át tartott az erjedése, mire kész lett. Megjelenésében teljesen más, ezt a Kékfrankos Superiort a címkén a papa portréjával, s a 35-ös számmal palackoztuk le.

– Beszéltünk a sikerekről, ejtsünk pár szót az ez évi tervekről. Milyen elvárásokkal indult neki a pincészet 2019-nek?

– Az, hogy ilyen szép eredményeket értünk el, számunkra is hihetetlen, még több évre elosztva is örültünk volna neki. De az, hogy ilyen borok születtek, hatalmas elvárást támaszt mindenkivel szemben, hiszen mostantól már jobban odafigyelhetnek a munkánkra. Természetesen sokkal nagyobb izgalommal jár az, hogy mit mondanak majd a következő borainkra. Az újabb nagy esemény a Bikavér Párbaj lesz, majd a március 15-ei Egri Csillag Fellövés.

– Megfogalmazták már vágyaikat erre az évre?

– Szeretnénk ugyanolyan szép Egri Csillag klasszikus és Superiort készíteni, mint tavaly. Örülnénk, ha olyan leánykát szüretelnénk, amely hasonló minőségű lenne, mint a 2016-os évjáratú díjnyertes.

– Mi a legfontosabb, amit az édesapjától megtanult?

– Az, hogy kevés a szüret. Minden évben egy lehetőségünk van. Elronthatjuk kinn a szőlőben, vagy a feldolgozáskor. Tanulunk, de a borászoknál lutri az adott évi termés. E mondattal jellemezhető a szakmánk: kevés a szüret!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában