Önkéntesség

2019.06.04. 07:00

Civilek „angyalbőrben” – hevesiek is esküdtek a haza védelmére

Újabb 150 önkéntes területvédelmi tartalékos tett ünnepélyes esküt a napokban, közülük 50 fő Heves megyéből érkezett a Szécsényben tartott ceremóniára.

Veres Edina

Az országos eskütételnek tavaly Szentendre adott otthont, azóta Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megye közös megállapodás szerint felváltva szervez ünnepélyes eskütételt önkénteseinek. Első alkalommal – múlt év októberében – a három megye több mint 120 tartalékosa az egri várban tett fogadalmat, majd a napokban újabb 150 civil, köztük 50 Heves megyei esküdött fel ünnepélyesen a haza szolgálatára Szécsény történelmi múltú belvárosában. A félszáz megyei közül valamennyi a 60. Mike József Területvédelmi Zászlóaljnál teljesít majd önkéntes területvédelmi tartalékosi (ött) szolgálatot, amely a másik két megye zászlóaljához hasonlóan a Magyar Honvédség 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred kötelékéhez tartozik.

Az ünnepségen dr. Szabó Sándor Nógrád Megyei Kormánymegbízott mellett Apáti Zoltán dandártábornok, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnokhelyettese köszöntötte az önkénteseket, mondván: ez az ünnep méltó szimbóluma annak az össztársadalmi törekvésnek, amelyet úgy nevezünk: honvédelem.

Esküt tesznek az önkéntes tartalékosok Heves, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből. Fotó: Faragó Zoltán

– Az újonnan esküt tett tartalékos katonák úttörő szerepet vállaltak az átalakuló és fejlődő Magyar Honvédség életében, ezáltal a haza, valamint az otthon védelmében és szolgálatában. A kormány döntése alapján olyan lehetőség nyílt előttünk, amelynek eredményeként az ország haderejének fejlesztése és modernizálása hosszú távon tervezhető. Az elmúlt huszonhat év legnagyobb honvédelmi és haderőfejlesztési programjának célkitűzése, hogy Magyarország minden járásában legyen legalább egyszázadnyi kiképzett tartalékosokból álló erő, amelyek tagjai az önkéntes tartalékos rendszer keretében hosszabb-rövidebb időre „angyalbőrbe bújva”, de a civil életet nem tagadva, tudásukkal és munkájukkal segítik a honvédség ­törekvéseit, illetve szükség esetén a helyi közösség védelmét – fogalmazott a dandártábornok. Később kiemelte: a honvédség – a magyar katonák – a haza védelmét csak a társadalom támogatásával és megbecsülésével képes ellátni.

Apáti Zoltán továbbá lapunk érdeklődésére az önkéntes tartalékos szolgálat vállalással kapcsolatban kifejtette: nagyon szép eredményeket értek el a három megyét magában foglaló régióban. Amint mondta: a Heves megyei területvédelmi zászlóalj feltöltöttsége elérte az 50 százalékot, amely teljesítmény országos szinten is kiemelkedő.

Egyenruha és hazaszeretet

Turányi Tamás ött. szakaszvezető Gyöngyösön él, és civil foglalkozását tekintve ácsként keresi kenyerét. Amint mondta: mindig is vonzotta az egyenruha és a fegyverviselés, valamint fontos számára a hazaszeretet, ezért jelentkezett tartalékosnak. Véleménye szerint a hadsereg mentalitásában teljesen megújult. A foglalkozásokat igazi élményként élte meg, hiszen nagyon sok új dolgot tanult a kiképzőtisztjeitől, akikkel a kapcsolatát kölcsönös tisztelet jellemezte. Kiemelte: ez számára egy pluszmotiváció a sorkatonasághoz képest, amelynek a 1990-es évek során tagja volt. Az eskütételről kifejtette: nagyon büszke rá, hogy önkéntes tartalékosként csatlakozhatott a Magyar Honvédséghez.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában