szponzorált tartalom

2019.08.02. 11:00

Made in Hungária péntektől az egri Érsekkertben: bulira készülhetünk

Pénteken indul a buli. A 9. Érsekkerti Nyári Játékok bemutatója igazi gigaproduk­ció. Nap közben már dübörög a Made in Hungária az érsekkerti színpadon, próbál a 26 fős szereplőgárda Méhes László rendezővel a tó partján.

Guti Rita

Szikrázó napsütés, hőség, Érsekkert. Az árnyékba húzódunk Méhes Lászlóval, aki kérdések nélkül mondja, magával ragad az életérzés, aminek színpadi megjelenítésén másfél hónapja dolgozik a sokfelől érkezett, illetve egri kötődésű művészekkel.

– Boldogság, öröm, jó nézni, ami közös munkánkból született ezek alatt a hetek alatt. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a kőkemény munka ellenére igazán jó hangulatban próbáltunk – kezdi Méhes, s egy perc alatt bevon, mosolygok. – Olyan most ez a csapat, mint egy család. Kegyelmi pillanatok, ha az ember ezt megtapasztalja. Hogy lehet így együtt dolgozni. De ez az, amiért engem az Érsekkerti Nyári Játékok örökre eljegyzett. Amit itt Tatár Gabi és Dányi Oszi megteremtett, ez a szerelemszínház az, amiért érdemes nyárról nyárra Egerbe jönni. Ezt el is mondtam például a Pécsről a darabba érkezett fiataloknak, Fekete Gabinak, Takaró Kristófnak, hogy soha sehol ne kérjék majd számon a munkáik során ezt a hangulatot. Ez vagy megszületik egy csapattal, s akkor az egy ajándék, vagy nem. Ez egy adomány nekem, hogy minden évben ilyen fantasztikus hangulatban, igazi, őszinte emberi kapcsolatokat teremtve tudok dolgozni. Úgy érzem, hogy ezt az itteni közönség szeretete is teremti, táplálja. Fantasztikus érzés volt itt az elmúlt esős napok alatt látni, ahogy esőkabátban, esernyők alatt, de ott maradtak a nézőtéren.

A majdnem teljes Made in Hungária-stáb. Bár sokan vannak, könnyen csapattá formálta őket a produkció Fotó: Gál Gábor / Heves Megyei Hírlap

A rendező szavai szerint azt az életérzést közvetítik majd szándékaik szerint a nézőknek a péntektől látható Made in Hungáriával, amit Fenyő Miklós, a Hungária, a rock and roll jelent. Ezt erősíti a próza, a táncok. Azt ígérik, felcsavarják a szőnyeget péntektől, de alázattal viszik retró partira a publikumot. Professzionális produkció készül, de buli lesz.

– Több előadás alatt is leszakadt már az ég az idén. A közönség pedig kitartott, ezért annyit mondhatok, hitelbe nem izgulunk, hogy milyen lesz az időjárás a bemutatóra – jegyzi meg viccesen. Persze tudom, mindannyian azt szeretnék, ha az időjárás is jegyet váltana a bemutatóra és csillagos ég alatt üldögélve mozdulnának a nézőtéren ülők kezei, lábai a ritmusra.

Az alkotók, bár hozzáteszik, nem akarnak nagyképűnek látszani, hát halkan mondják, hogy ekkora saját produkció Egerben még nem volt, s miközben készülnek vele, már érzik, hogy jövőre még ennél is feljebb szeretnék majd rakni a lécet. Ahogy hallgatom őket, megérzem, ez az, ami inspirálja őket évről évre. Hogy lehet-e többet, jobbat adni a közönségnek, hol vannak a határaik. Azt még nem árulják el, melyik darabot nézték ki a jövő évi, 10. Érsekkerti Nyári Játékokra, de annyit elmondhatok: mernek nagyot álmodni.

S, hogy kik azok, akikkel péntektől tizenkét előadáson keresztül visszarepülhetünk a rock and roll hőskorába? Méhes László rendező mellett a párja, Kispál Anita az előadás koreográfusa. A rendező munkáját Kiss Alexandra segíti asszisztensként, s Méhes László szavaival élve, nem is akárhogy.

A díszlet Rózsa István, a jelmez Horváth Kata munkája, a zenei vezető pedig most is Csüllög Judit. A főhőst, Rickyt Fekete Gábor alakítja, példaképét, Jerry Lee Lewist Miller Zoltán. Láthatjuk a színpadon Ágoston Pétert, Gulyás Hermann Sándort, Várhelyi Áront, Borbély Ricsit, Takaró Kris­tófot, Szerémi Zoltánt, Radvánszky Szabolcsot, Erdélyi Tímeát, Tatár Gabit, Várhelyi Dénest, Kele­men Dorottyát, Káli Gergőt, Soós Diá­nát és Dér Gabit is.

Ezek is érdekelhetik