egri borvidék

2019.09.26. 17:08

Szüreti mulatság az egri oviban (fotókkal)

Hagyományos szüreti fesztivált tartottak a Szivárvány Óvoda Eszterlánc Tagóvodájában csütörtökön.

Sz. K.

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

Batki Krisztina tagóvodavezető arról tájékoztatta a Heolt, a tradicionális szüreten, mely mindig Véghné Molnár Rozália vezetésével valósul meg, körülbelül százötven kisgyermek vett részt.

– Játékos keretek között, természetes anyagok felhasználásával vetélkedőre hívtuk a körzetünk tagóvodáiból az óvodásokat és pedagógus kísérőiket, akik ezen a napon ízelítőt kaptak a szüretelés, a szőlőpréselés munkálataiból, valamint a népi vigasságaikból. Nagyon lényegesnek tartjuk, hogy az apróságok megismerjék az egri borvidékhez fűződő hagyományokat, illetve hogy kialakuljon a megyeszékhelyhez fűződő pozitív érzelmi kötődésük is – fogalmazott Batki Krisztina.

 

A tagóvodavezető hozzátette, ebből az alkalomból a gyerekek és a szüleik zöldségekből és gyümölcsökből ötletes alkotásokat készítettek el, majd végezetül zenés táncházzal, népzenei kísérettel zárták a napot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában