gazdaság

2021.01.11. 07:00

Pörgős évkezdetre számítanak az ingatlanpiacon

Több új szabály könnyíti az év elején a lakásépítők helyzetét. Még a nagyobb családi házakat és a legfeljebb hatlakásos társasházakat is egyszerű bejelentéssel lehet építeni, a most megjelent rendelet szerint február elejéig. Erre hívta fel a figyelmet Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Munkatársunktól

Forrás: Shutterstock

A kivitelezők számára könnyítés, hogy az új építésű ingatlanok közel nulla energiafogyasztását előíró határidő – mely eredetileg az év eleje lett volna – is későbbre tolódott.

– A korábbi szabályozás szerint januártól csak közel nulla energiaigényű lakóingatlant lehetett volna átadni. Az új szabály szerint azonban csak 2021 júliusától lép életbe a szigorítás. Fontos változás az is, hogy könnyebben lehet majd maximum 1000 négyzetméteres, legfeljebb hat lakást magában foglaló házak építését megkezdeni – emelte ki Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az új szabályok lendületes évkezdést hozhatnak a lakásépítésben, és ellensúlyozhatják a járvány korábbi, bénító hatását. Az energiafogyasztásra vonatkozó határidő meghosszabbítása azért előnyös, mert a megkezdett családi és társasház-építkezéseken dolgozó építtetők és a vevők sem kerülnek lehetetlen helyzetbe, ha az esetleges csúszások miatt az átadás 2021-re tolódott. Az építési engedélyt kiváltó egyszerű bejelentések kibővítése miatt pedig könnyebb megfelelni a 2022 végi határidőnek, ami a most bevezetett, ötszázalékos áfa kihasználása szempontjából fontos.

A szakember szerint a vírus miatt megtorpant lakáspiac, ezen belül az újlakás-építés lendületet kaphat. A megjelent új szabályoknak s az állami támogatások bővítésének, köztük a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfa újbóli bevezetésének köszönhetően is.

Az Ingatlan.com körképéből kiderül, részben a járványhatás és a magasabb áfa miatt az új lakások piaca is megtorpant tavaly. Kevesebb mint tízezer eladó új lakás szerepelt a kínálatban, ami 13 százalékos visszaesésnek felelt meg éves szinten. Ugyanakkor tavaly decemberben már megugrott a friss kínálat, 1046 új építésű lakás került be a kínálatba, ami 65 százalékkal haladja meg az előző decemberit. Balogh László szerint a jelentős kínálatgyarapodás annak köszönhető, hogy a lakástámogatási rendszer bővítése miatt sok fejlesztő már piacra vitte a még tervezőasztalon szereplő társasházi lakásait.

Az év első napjaiban már történelmi rekordot döntött az Ingatlan.com látogatottsága, több mint 30 százalékkal haladta meg a múlt év elejit. Az eladó ingatlanok iránti érdeklődésnél is 30 százalékos volt az éves bővülés az első héten.

Nagyobb forgalom és megfizethetőbb árak jellemezhetik az idei évet. Most mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki új ingatlant szeretne. Hatvanban például egy 42 négyzetméteres lakóparki téglalakásért 26 millió forintot kell letenni, Egerben egy 70 négyzetméteres, kiemelt hő- és hangszigetelésű társasházi ingatlanért 36 millió forintot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában