fesztivál

2021.09.10. 20:15

A szervezők megerősítették: idén biztosan nem lesz Feszt!Eger

A szervezők az utolsó pillanatig remélték, hogy lesz megoldás, hiszen nagyon készültek arra, hogy két év után újra találkozhassanak a közönséggel.

Sz. M. L.

– Fájó szívvel kell tudassuk veletek, hogy úgy döntöttünk, az idei Feszt!Eger elmarad – tájékoztatták a Heolt.hu-t a szervezők. Közleményük szerint az utolsó pillanatig remélték, hogy lesz megoldás, hiszen nagyon készültek arra, hogy két év után újra találkozhassanak a közönséggel, de ez csak jövőre valósulhat meg.

– Nagyon sok oka van a döntésnek, de az mindegyik összefüggésben van a vírushelyzettel és annak hatásaival. Egy ideje már tudható, hogy a vírus negyedik hulláma a szakemberek szerint épp a rendezvény tervezett idejére érne el bennünket. A járvány által okozott bizonytalan helyzetet még finanszírozási nehézségek is árnyalták, így nehéz szívvel, de arra a döntésre jutottunk, hogy az idei egri fesztivál elmarad. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy jövőre egy eddig nem látott Feszt!Egert hozzunk el nektek, szuper fellépőkkel és felejthetetlen hangulattal. Terveink szerint 2022 tavaszán találkozunk újra. Bízunk benne, együtt nyithatjuk meg a fesztiválszezont Egerben – fogalmaztak a szervezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában