vendéglátás

2021.10.09. 07:00

Vita az egri teraszokról: a tervtanács szerint egységes koncepció kellene

Nem engedélyezték egy helyi vendéglátósnak a terasza téliesítését – adta hírül közösségi oldalán Oroján Sándor egri önkormányzati képviselő (Fidesz–KDNP). A vendéglátósok petícióval fordultak az illetékesekhez.

Szabadi Martina Laura

2010.10.06 - Offi Ház Eger - Eger - Huszár Márk - HM - Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszar Mark

– Az ősz közepén vagyunk, ilyenkor kezdik el a vendéglátósok befedni teraszaikat, hogy kellemes, fűtött környezetben fogadhassák a vendégeiket. Idén azonban változott az erre vonatkozó eljárás, idén a területileg illetékes tervtanács bírálja ezt el. Ők rögtök az első kérelmezőt, az Offi Ház tulajdonosát elutasították.

Alapvetően az az egyébként helyes kormányzati szándék, hogy innentől építészek döntsenek az épített örökség védelméről. Úgy tűnik azonban, a megvalósítás megyénkben félrecsúszott. Ez a tervtanács utasította el az Érsekkertbe tervezett játszóteret is – magyarázta Oroján Sándor. Hozzátette, hogy ez utóbbit ugyanolyan mondvacsinált indokkal kaszálták el, mint az első téliesítési kérelmet.

– Az elutasító dokumentum szerint magát a beruházás tényét nem támogatja a tervtanács. Javasolják az egri önkormányzatnak, hogy mielőbb dolgozzanak ki a kitelepülések támogatására egy építészetileg és műszakilag is végiggondolt elv- és megoldásrendszert, amellyel Eger műemléki belvárosának arculata nem sérül a „parazita” épületbővítmények által. ­Kezeli viszont a vendéglátásban dolgozók igényeit – mondta. Hozzátette, ez azonban azért sem lehetséges, mert ősz van és nincs idő hosszabb egyeztetésre és jogszabályalkotásra, ami egyébként is csak figyelembe veendő a tervtanács számára.

– Fennáll a veszélye annak, hogy a többiek is így járnak, ezért petícióval fordult tucatnyi vendéglátós az illetékesekhez – tette hozzá Oroján Sándor.

Offenbacher Géza, az egri Offi Ház tulajdonosa lapunknak elmondta, számára érthetetlen, hogy miért utasították el idén a tavaly már engedélyezett terveket.

Az egri Offi Ház kérdését máris visszautasították Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

– Tavaly megkaptuk az engedélyt, bár végül nem épült meg a téliesítés. Most azt a választ kaptuk, a városnak ki kell dolgoznia egy egységes koncepciót arról, hogy mi illik a műemléki környezetbe. Tíz másik vendéglátóssal, például a Senátor-Házzal ezért kérvényt nyújtottunk be a tervtanácshoz és a városházára, hogy dolgozzák ki a koncepciót még júliusban. Erről azonban nem érkezett visszajelzés.

Úgy tudjuk, hogy novemberben fognak erről egyeztetni a városi építészi csoportnál, az azonban már késő.

Fajcsák Dénest, a tervtanács elnökét egyeztetésre hívtuk e hétre, hiszen szeretnénk teljeskörűen kiszolgálni vendégeinket a tél folyamán, azonban ha megépülnek a téliesítések, az polgári engedetlenség – részletezte.

Az egri belvárosi éttermesek szeretnék, ha idén méltányossági alapon jóváhagynák azokat a terveket, amelyeket az előző évben is engedélyezett az örökségvédelem a város jóváhagyásával. Minderről a tervtanács elnökét is megkérdeztük.

– A Heves Megyei ­Területi Tervtanács független építészeti tanácsadó testület, amely munkáját kormányrendelet alapján végzi. A bírálat során a természeti vagy épített értékek, műemlékek, a műemléki környezet közvetlen környezetében tervezett bármilyen műszaki beavatkozás vizuális megjelentését, műszaki megoldásait értékeli. Vizsgálja ezt a műemléki épített környezet megóvása és a fenntartható, ésszerű, jövőbe mutató építészeti értékteremtés támogatásáért – írta lapunknak Fajcsák Dénes, a tervtanács vezetője.

– Eger belvárosában a téli kitelepülések közterületeken történnek. Azok megoldásait az egri önkormányzatnak kell rögzítenie, ennek helye a település arculati kézikönyve, a településkép-védelmi rendelet, a helyi építési szabályzat. Ezekben jelenleg csak a telepítésre, telepíthetőségre találhatóak előírások, az arculati és műszaki megoldásokra nem. A témában további egyeztetés várható a mielőbbi, mindenki számára elfogadható megoldás érdekében – közölte.

Kiemelte: a tervtanács idén már 26 esetben véleményezett és konstruktív, problémamegoldó javaslatokkal, magyarázatokkal kiegészített véleményt adott ki.

– Mindig a legjobb műszaki beavatkozás meghatározását tartotta szem előtt. Szakmai véleményét a kormányrendeletben meghatározott szempontok alapján alakítja ki. A tagok az építészszakma elismert szereplői, munkásságuk garancia az örökségvédelemért folytatott küzdelemben – húzta alá.

Kiemelte, a tanács összetételét a jogszabály írja elő. Tagja az illetékes Építész Kamara delegáltja, továbbá a Magyar Művészeti Akadémia s az Építészeti, Építésügyi és Örökségvédelmi Helyettes Államtitkárság Építészeti és Műemlékvédelmi Főosztály küldötte is. Ezenkívül a szóban forgó építési kérdésben érintett települési főépítész, egy örökségvédelmi szakértő s a felkért tagok alkotják a csoportot. A tervtanács elnöke az állami főépítész, s meghívottként, tanácskozási joggal részt vesz a kormányhivatal építésügyi főosztályának delegáltja is – írta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában