2022.05.30. 12:28
A hatvani gyermekek is számos programon vehettek részt (galéria)
Érdekes programok várták a hatvani csemetéket is gyereknapon
Színes programok közül válogathattak a hatvani gyerekek
Forrás: Albert Péter/Heves Megyei Hírlap
Május utolsó vasárnapja Hatvanban is a gyerekekről és a családokról szólt. A Hatvani Karitatív Összefogás is sátrában különböző játékokat kínáltak. Volt arcfestés, hetes rúgó bajnokság, a művelődési ház munkatársai pedig kézműves foglalkozással készültek. A színpadon egymást váltották a fellépők, tartottak kutyás és akrobatikus rock and roll bemutatót, de voltak itt gólyalábasok is, akik elképesztő mutatványokkal, tűznyeléssel, zsonglőrködéssel és több mulatságos játékkal készültek.
Gyermeknap Hatvanban
Fotók: Albert PéterA hatvani óvodák pedagógusaihoz csatlakoztak gyerekek és szülők, s egy flashmob keretében közös táncolásra hívták a jelenlévőket. Nagyné Kiss Gabriella, a Százszorszép Óvoda vezetője elmondta, régóta tervezték az akciót és különös szervezést igényelt, hiszen titokban kellett tartani. Ezzel egyidőben a tűzoltóságon a megyei program részeként nyílt napot tartottak, ahol több járművet is kipróbálhattak a gyermekek. Felmászhattak rájuk, beleülhettek, felpróbálhatták a sisakokat, sőt, a szirénát is megnyomhatták.