Ügyintézés

2022.07.26. 21:55

Van, ahol a hivatal csak ügyeletet tart a gyöngyösi térségben

A szabadságok nyárra időzítése alól az önkormányzatok dolgozói sem kivételek, ezért több településen is élnek az igazgatási szünet lehetőségével.

Szabó István

Nagyrédén augusztus elején kell számítani a lakosoknak arra, hogy csak a halaszthatatlan ügyeiket intézhetik el

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Gyöngyösön jelenleg igazgatási szünet van a polgármesteri hivatalban, amely július 29-ig tart. Dr. Kozma Katalin jegyző arról tájékoztatott, e hét péntekig az ügyfélfogadás szünetel, de halaszthatatlan ügyek intézésére hétfőn, szerdán és pénteken ügyeletet tartanak a szokásos ügyfélfogadási időben. A közterület-felügyelet ügyfélfogadási rendjét nem érinti az igazgatási szünet. A jegyző hozzátette, hogy az ügyfélfogadás ügyeleti létszámmal történik, az esetleges várakozásra számítani kell. 

Abasáron is egész héten tart még az igazgatási szünet, közölte Tamasiné dr. Barta Andrea jegyző. Elmondta, hogy az ügyfélfogadás szüneteltetése ellenére az életveszéllyel, súlyos kárral fenyegető, azonnali intézkedést igénylő esetekben ezen a héten is biztosított az ügyintézés. Anyakönyvezéshez szükséges iratokat július 27-én reggel 8-tól 10 óráig lehet bevinni a hivatalba. 

Diákok pótolhatják a pihenő dolgozókat - A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény ad lehetőséget a képviselő-testületeknek, hogy a kormány ajánlásának figyelembe vételével, a rendes szabadság kiadására igazgatási szünetet rendeljenek el. A jogszabály szerint az így kiadott rendes szabadság nem haladhatja meg a köztisztviselő adott évre megállapított alapszabadságának a háromötödét. Több községben a szabadságukat töltő dolgozók helyét nyári diákmunkát vállaló fiatalok vették át. Abasáron például a polgármesteri hivatalban az irodai munkában vesznek részt, számítógépes adatfeltöltést végeznek, közölte Kazsu Attila polgármester. Gellén István polgármester pedig arról számolt be, hogy Vécsen irattári munkát végeznek diákok. Markazon a jelenleg is tartó szünet augusztus 15-én ér véget, számolt be dr. Kovács Krisztina jegyző, de hozzátette, addig is reggel 8 órától délig ügyeleti rendben lesz ügyintézés. 

Nagyréde képviselő-testülete augusztus 1-jétől rendelt el igazgatási szünetet, amely augusztus 12-ig tart, tájékoztatott az önkormányzat. Ez idő alatt kizárólag a halaszthatatlan ügyek intézésére lesz lehetőség hétfőn, kedden és csütörtökön. Az ügyeleti ügyintézésre a polgármesteri hivatal telefonszámán előzetes időpont kérhető. 

Nem mindenütt élnek a lehetőséggel - Az igazgatási szünet bevezetésére nemcsak az éves szabadságok kiadása, de a költséghatékony működés érdekében is szükség lehet. Ennek ellenére nem élnek minden településen a törvény adta lehetőséggel. Vámosgyörkön például nem lesz ezen a nyáron igazgatási szünet, tájékoztatott dr. Balázs László címzetes főjegyző. Mint elmondta, az önkormányzat hivatalnoki gárdája olyan szerencsés összetételű, hogy minden egyes feladatot akár két dolgozó is el tud látni, tehát a szabadságon lévők ideiglenesen megfelelően pótolhatók. Vámosgyörkön remélik, hogy egy esetleg járványhullám sem zavarja meg őket. Egész nyáron folyamatos az ügyintézés egyebek között Gyöngyöstarjánban, Detken és Visontán is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában