Madarak

2022.08.01. 12:49

Befejeződött a költési szezon, ezért látni kevesebb szárnyast megyénkben is

Nem természetvédelmi problémára utal, ha kevesebb madarat látunk.

B. K.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) a nyár utolsó hónapjában rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések arról, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az addig megszokotthoz képest. Szerencsére ennek hátterében nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése áll. 

Orbán Zoltán, az MME sajtószóvivője portálunkhoz eljuttatott tájékoztatójában arra hívja fel a figyelmet, az elmúlt hónapokban hozzászoktunk ahhoz, hogy a kert, a park, az utcai fasor zeng a madarak énekétől, majd a fiókák és az etető madarak hangjától, a fűben folyamatosan ott keresgélnek a fekete rigók és az itatókon is nagy a forgalom. Ennek oka, hogy a települési fajok többsége két fészekaljat is nevel egy szezonban, ráadásul, ha jól érzik magukat valahol, nagy valószínűséggel a második költésre is az első közelében kerül sor. 

Ebbe a nagy madárnyüzsgésbe hoz olyan jelentős mértékű változást augusztus eleje, hogy az már a nem szakemberek számára is feltűnő. A hiányérzetet tovább növeli a legismertebb és legkedveltebb fecskék és fehér gólyák fészkeinek kiürülése – bár néhány fecskepár akár szeptember végéig is folytathatja a költést –, majd a levegőben vadászó, a szántókon, árokpartokon szedegető madarak hirtelen, napok alatt bekövetkező eltűnése.

Szerencsére ezt a látszólagos madárhiányt nem a tömeges pusztulásuk, hanem a viselkedésük természetes változása okozza. A tojások kiköltése, majd a fészekben fejlődő fiókák etetése helyhez köti a madarakat. A fiatalok fészekelhagyását követően ez a kényszerű területhűség csökken, a második költés végén pedig meg is szűnik. Ilyenkor a még néhány napig, egy-két hétig együtt maradó családok egyre jobban eltávolodnak a fészektől, ahova mind ritkábban vagy már egyáltalán nem is térnek vissza. A fiókák teljes önállósodása és szétszéledése után a párkapcsolat is megszűnik vagy lazul – ezek következtében csökken látványos mértékben a madarak eddig tapasztalt koncentrációja, ez vezet a csökkenő madármegfigyelésekhez.

Az őszi vonulással aztán valóban elkezd csökkenni Magyarország madárállománya, hogy szűk két hónapon belül, az Eurázsia északi térségeiből és a hegyvidékekről érkező átvonulókkal és a nálunk telelőkkel ismét növekedjen a faj- és egyedszám, majd az etetőknek és a téli itatásnak köszönhetően a lakossági madármegfigyelések száma is.

Ha pedig kíváncsi rá, mennyire ismeri a megyénkben fészkelő madarakat, próbálja ki tudását korábbi kvízünkkel.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában