Avatás

2022.10.28. 16:36

650 millióból épült tornaterem a sportszerető Besenyőtelken

Pénteken délelőtt adták át Besenyőtelken a közel 650 millió forintos támogatásból megépült "A"-típusú tornatermet. Az ünnepi eseményen köszöntőt mondott a térség országgyűlési képviselője és Heves megye főispánja is.

S. S.

Forrás: Heves Megyei Kormányhivatal

Az ünnepi tornateremavató ceremónián előbb Besenyőtelek polgármestere, Bozsik Csaba idézte fel a közel 650 millió forintos beruházás kivitelezésének előzményeit, illetve mondott köszönetet mindenkinek, akinek része volt ennek a – szavai szerint – csodának a megvalósításában. A faluvezető egyebek között beszélt arról, hogy községükben a sportegyesület 110 éves múltra tekint vissza.

– A jövőbe vetett hittel gondolom, hogy az egészséges életmód alapja a rendszeres sportolás. Besenyőtelek sportegyesülete 1912-ben lett bejegyezve, s múltjában a focitól az asztaliteniszig egymást érték a sikerek is – fogalmazott a faluvezető, aki emlékeztetett arra is, hogy a Dr. Berze Nagy János Általános Iskola Sportegyesülete is 20 éves múltat tudhat magáénak.

A polgármester beszélt arról is, hogy az oktatás fejlesztésére mindig nagy figyelmet fordítottak, s hatalmas örömöt jelentett számukra a 2017-ben megjelent kormányrendelet, ami tartalmazta, hogy Besenyőtelken A-típusú tornaterem épülhet. A feltételes módból 2020-ban, sikeres közbeszerzés után válthattak át arra a gondolatra, hogy biztosan megépül a csarnok. 

Dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő
Forrás: Heves Megyei Kormányhivatal

Dr. Pajtók Gábor, a térség országgyűlési képviselője előbb az avatáson résztvevő gyerekekhez szólt, nekik mesélte el Szentgyörgyi Albert történetét az oxfordi és cambridge-i diákokkal, akiket a Nobel-díjas tudós – bár számított rájuk – azért nem talált a tantermekben senkit, mert sportolni voltak, hiszen tudták: a test és a lélek együtt fejlődik. Hogy a sport nem csak test nevelés, hanem a lélek építésének is meghatározó eszköze.

– A magyar kormány is elkötelezett abban, hogy javuljon a vidéki emberek életminősége, s ennek az elkötelezettségnek része, hogy ezt a beruházást is nagy összeggel támogatta. Besenyőtelken pedig volt mire építkezni, hiszen több mint egy évszázados múltja van a sportegyesületnek, s a diáksport egyesület is büszke lehet – fogalmazott a képviselő.

Az általa irányított Egri Tankerületi Központ igazgatója, Ballagó Zoltán köszöntőjében kijelentette: a létesítmény üzemeltetőjeként azon lesznek, hogy az épület minden pillanatában szolgálja a diáksportot, a mindennapi testnevelést.

– A kormányzat jelentős mennyiségű forrást biztosított a köznevelési infrastruktúra fejlesztésére az elmúlt időszakban. Tankerületünk intézményeiben 5 milliárd forintot meghaladó összeget fordíthattak erre a célra, s költségvetési forrásból is további közel 2 milliárdot – mondta Ballagó Zoltán. 

Ignácz Balázs főispán
Forrás: Heves Megyei Kormányhivatal

Ignácz Balázs főispán a gyerekekhez fordulva személyes példáját hozta fel köszöntőjében. Mint fogalmazott, abban a kis faluban, ahol gyerekkorában nem volt tornaterem, bordásfalat először gimnazistaként látott. Meg kell ezért becsülni azt a lehetőséget, amelyet ezzel a gyönyörű létesítménnyel kaptak. Beszélt arról is a főispán, hogy vidéken nagyon sok a besenyőtelkihez hasonló beruházás valósult meg, ami bizonyítja a kormány azon elhatározását, hogy a vidék élhetőségét javítani törekszik.

– Ennek a beruházásnak a valódi értelmét meglehet csak több év, évtized múlva lehet megérteni. Most azonban nincs más dolgotok, mint, hogy éljetek ezzel a lehetőséggel. Hajrá Besenyőtelek, hajrá uszoda! – zárta szavait Ignácz Balázs, aki utóbbi gondolatával már egy újabb fejlesztési lehetőségre utalhatott.

A beszédeket követően kulturális műsorral ünnepeltek az egybegyűltek, majd Varga Pál atya áldotta meg a létesítményt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában