Férfi létére gyönyörűen hímez, nem engedi feledésbe menni a recski mintákat

- Mindeközben kiállításai nyíltak, több mint 15 éve gyűjti a vászonhímzések és a kalodás hímzések mintáit, folyamatosan képzi magát. Egyetemen végzett munkája mellett a recski templomban is segít a feladatok elvégzésében. Ki ismertette meg Önnel gyermekkorában a hímzési technikát?

– Recsken születtem, gyerekkoromban anyukámmal, nagyszüleimmel és dédszüleimmel éltem abban a házban, ahol ma is lakom. Egy palóc többgenerációs családban nőttem fel, ahol fontosak voltak a paraszti hagyományok. Nálunk kis túlzással minden nő hímzett, én vagyok az első férfi a családban, aki továbbvitte a hagyományt. 

Féléves koromban a Sabin-csepp miatt nagy mértékben lebénult a bal lábam, kismértékben a jobb lábam és kezem, valamint a hasizmom. Mivel nem tudtam a többiekkel kint játszani, így otthon figyeltem, hogyan hímeznek a felnőttek. Eleinte mintákat rajzoltam, majd elkezdtem hímezni is. A helyi, kalodás hímzéssel foglalkoztam, azok mintáit másoltam. Ekkor olyan 12 éves lehettem. A nagymamám mellett a szomszédban lakó rokonunk, Vass Jánosné Bözsi nene tanítgatott. Később, 16 éves koromban találkoztam mesteremmel, Sacival, azaz Fiser Józsefnével. Nyílt a faluban egy kiállítás, ahol már nekem is volt anyagom, és ezt látván meghívott a gyöngyösi művelődési házba szervezett szakkörre. Mivel Gyöngyösre jártam középiskolába, nem okozott gondot átsétálni a szakkörbe. Nagyon sok újdonságot tanultam tőle, például a keresztszemes hímzés technikáját, de ő vezetett be a jelenlegi népművészeti életbe is. Segített abban, hogy elinduljak különböző pályázatokon, ilyen volt például 2011-ben az Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat, ahol II. helyezést értem el, két évvel később pedig meg is nyertem azt. 

– Később sem adta fel kötődését a kulturális örökségünkhöz... 

– A középiskola után Egerben tanultam tovább, az Eszterházy Károly Főiskolára jártam informatikus könyvtáros szakra, a mesterképzést kulturális örökség szakon végeztem el. 2021-ben pedig fejeztem be a kézi és gépi hímző kétéves tanfolyamot, főképp azért, hogy minél több tájegység hímzéstechnikáját megismerhessem. Ezen a békéscsabai tanfolyamon nagyon sokat tanulhattam Dr. Illés Károlyné és Jenei Anikó oktatóktól. A tanfolyam alatt az oktatói modult is elvégeztem, így népi kismesterségek szakoktatója lettem. Ezt azért éreztem fontosnak, mert szeretnék majd szakkört vezetni, ha lesz rá igény, lehetőség.

– Mikor kezdte el gyűjteni a vászonhímzések és a kalodás hímzések mintáit?

– Az elmúlt évek alatt megpróbáltam feltérképezni a XIX. és a XX. századi recski hímzések hagyományait. Rengeteg mintával gazdagodott a gyűjteményem. A vásárolt, vagy ajándékba kapott, esetleg kölcsönkért abroszokat, törülközőket, kendőket lefényképeztem, mert szeretném lemásolni a hímzésmintájukat, majd újra feldolgozni őket, hogy ne vesszenek feledésbe. 

– Milyen szerepet tölt be a hímzés az életében?

– Harminckét éves vagyok, számos műtéten, lézeres akupunktúrás kezelésen estem át, így mára önállóan tudok közlekedni, de sokat segít édesanyám és az öcsém is. Sajnos az elmúlt másfél évben elvesztettem a nagyszüleimet, akikkel együtt éltem, így a munkám mellett tényleg a hímzés, a tanulás és a gyűjtés az, ami a legnagyobb örömöt okozza. Kiállításokra, táborokba, továbbképzésekre járok, és ezekre az alkalmakra új munkákat készítek. Sokat köszönhetek Csiki Tünde népi iparművésznek, aki segít, ha elakadok a tervezésnél. Magyarország különböző tájegységein sok hímzési technika alakult ki, fontosnak tartom, hogy ezek az értékek fennmaradjanak, megőrizzük őket, és ennek a megőrzésnek én is részese lehessek. Valahol ez a hobbi, vagy szerelem lelkileg is erősít gyerekkorom óta… 

– Még 2017-ben Junior Prima Díjat kapott, idén augusztusban a Népművészet Ifjú Mestere Díjjal tüntették ki. Hogyan érintették ezek az elismerések?

– Lelkileg ezek is erősítenek, és arra buzdítanak, hogy haladjak tovább. Sokan gratuláltak, velem együtt örültek, és ez nagyon jólesett. Sőt, még a templomban is megtapsoltak az augusztus 20-ai mise végén. Meg is hatódtam…