Nincs változás

2022.10.16. 09:55

Egyre nagyobb a parkolási káosz a pékség előtt Lőrinciben

Talán már egy esztendeje is van, hogy Lőrinci képviselő-testülete döntött az Árpád úti pékség előtti parkolási gondok megoldásáról, de azóta sem történt intézkedés az ügyben. A helyzet egyre romlik.

Tari Ottó

Nagyobb forgalom idején ellehetetlenül a közlekedés

Forrás: Tari Ottó/Heves Megyei Hírlap

A selypi városrész határán évek óta működik egy pékség, ám az ebből adódó parkolási és közlekedési problémákat még mindig nem sikerült megoldani. A képviselő-testület többször foglalkozott a kérdéssel, döntés is született arra vonatkozóan, miként lehetne orvosolni a káoszt, előrelépésről azonban egyelőre most sem számolhatunk be.

 

A gondok legfőbb oka, hogy a népszerű elárusítóhely környékén nincs elegendő parkolóhely. Amikor a helyiségeket – amelyek időtlen idők óta kereskedelmi célokat szolgálnak, a múlt század eleje óta vendéglő, kocsma, az 1960-as évektől pedig egyebek mellett fagylaltozó és zöldséges is működött az épületben – kiadták, nem kérték számon az előírt parkolóhelyek meglétét. Az objektum előtt vezető kerékpárút, valamint a közút közvetlen szomszédsága behatárolja a lehetőségeket: az ezekkel párhuzamos parkolás lenne a legjobb megoldás, viszont a kapacitás így csupán néhány gépjármű megállását tenné lehetővé. Így aztán mindenki úgy sorol be, ahogy – némi túlzással – éppen sikerül. Ennek következtében az autók egyik, „kilógó” vége az Árpád út (a város legfontosabb közlekedési útvonala), a másik vége pedig a kerékpárút jó részét elfoglalja. Mindez nem csak fennakadást okoz a haladásban, de a biciklisek és a gyalogosok testi épségét is veszélyeztetni.

A képviselő-testületi döntés jó ideje megszületett, ezek szerint felfestéssel, műtárgyak (betonelemek, vagyis az úgynevezett Demszky-gömbök, amelyek a fővárosi villamossínek mellett találhatók) kihelyezésével, illetve jelzőtáblák telepítésével lehetne mérsékelni a problémás helyzeteket, igaz, ez esetben a vásárlók autói a közúton állnának meg, azonban ehhez sem áll elegendő hely rendelkezésre. Ugyancsak megoldást jelentene, ha a vevők a Mikszáth út felőli hátsó bejáraton át közelítenék meg az üzleteket, de ezt a lehetőséget egyrészt kevesen ismerik, másrészt pedig a hátsó udvar befogadóképessége is korlátozott.

Mindazonáltal tény, hogy a képviselő-testületi döntés ellenére sem történt intézkedés az ügyben. Kérdésünkre Víg Zoltán polgármester azt válaszolta, hogy az önkormányzat műszaki osztálya a fizikai dolgozók tekintetében létszámgondokkal küzd, másfelől pedig, miután az Árpád út állami fenntartású, a Közút illetékeseivel is egyeztetni kell a teendőkről. Megkérdeztük a jegyzőt is, hogy miért nem történt még előrelépés az ügyben. Dr. Pető Ernő szerint a közlekedési szakemberek nem javasolják a testület által elfogadott módosításokat. Képviselői kérdésre, miszerint mely módosításokat nem tartják megfelelőnek nem kaptuk meg az állítását alátámasztó dokumentumot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában