Vizsgálati eredmény

2022.10.12. 14:27

Majdnem ötödáron dolgozhatott a városgondozás az egri polgármesternek

A fakivágási ügyként elhíresült eset körülményeit vizsgálták. Mirkóczki Ádám polgármester telkén dolgozott az önkormányzati cég.

Sz. M. L.

Az Evat Zrt. portálunkhoz eljuttatott belső vizsgálati dokumentumának megállapításai szerint telefonon kérte Mirkóczki Ádám az árajánlatot a családi házánál található fák kivágására, és a Városgondozás Eger Kft. ügyvezetője ki is adta a feladatot az illetékes üzemvezetőnek. Az árajánlat idén március 22-én készült el, s a vizsgálat szerint a három fa alig több mint tizenötezer forintos, s az egy tuja kicsit több mint ötezer forintos kivágása eltért az aktuális egységáraktól. 

A belső vizsgálat rámutatott, hogy a munkát március 24-én hat ember végezte öt járművel, de számlát csak június közepén állítottak ki róla. A dokumentumban kiemelték, teljesítésként május 31-ét jelölték, holott a munkát már régen elvégezték, így a számla a számviteli- és az ÁFA-törvényt is sérti. A számla tartalmával, azaz az összeggel kapcsolatban megállapították, hogy az még a dolgozók költségét sem fedezi, hiszen a hat ember bére járulékokkal együtt, egy napra több mint nyolcvanhét ezer forint. Ugyanakkor, mivel a dolgozók fizetett szabadnapot kaptak a munkáért, azért két napi bérüket kell figyelembe venni. A járművek üzemanyagköltsége több mint húszezer forint, illetve említést tesznek még nagyjából harmincötezer forintnyi arányos, közvetett költségről.

A vizsgálat szerint az egész munkavégzés így 234 ezer 264 forintjába került a cégnek a számlán feltüntetett alig több mint ötvenezer forinttal szemben.
A belső vizsgálatban azt is írják, hogy Juhász Géza, a városgondozás ügyvezetője elismeri a vezetői felelősségét, de a dokumentum szerint a szándékos szabálysértést a középvezetők követhették el. Mint írják, az nem képezte a vizsgálat tárgyát, hogy utasításra vagy szabad elhatározásból.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában