Buszon

Várjuk a szokásos reggeli járatot, meg is érkezik. Ezúttal egy lepukkant," idejétsetudommikorkeletkezett" busz formájában. Fiatal koromban közlekedtem ilyenekkel, akkor sem voltak tökéletesek. 

A sofőr széles mosollyal nyitná az ajtót, ami vagy ki akar nyílni, vagy nem. Ez nem a vezetőn múlik. Úgy tűnik, egy ilyen régi jármű már önjáró. Azt csinál, amit akar.  

Sofőrünk kedvesen szabódik, elnézést kér az átmeneti kényelmetlenségért. Mondja, a másik busz épp a kötelező műszaki vizsgán jeleskedik, és helyébe nem akadt más.

Kérdem, hány éves ez a busz, amin ülünk. Nevetve hárít. - Ha én ezt megmondom, akkor itt minden utas leszáll. Nem szállunk le. Kitartóan ülünk. 

Komoly rutin kell ahhoz, hogy a sebváltó engedelmeskedjen a kanyargós, szűk úton, de emberünk láthatóan elegendő tapasztalattal rendelkezik. Ura a helyzetnek. 

Meséli, évtizedek óta a tömegközlekedésben dolgozik. Vezetett már mindent. Angliában is hosszú évekig ebből élt a családjával. Idős szülei miatt költözött haza nem oly régen, s természetes volt, hogy egy közeli, hasonló profilú cégnél vállaljon munkát.

Sok mindenre számított, de arra nem, hogy egy kimustrált járgányon szállítsa az utasait kora hajnaltól este hatig, ismeretlen útvonalakon. 

- Ez van - nevet. Újabb megállókhoz érkezünk. Amikor Egerbe érünk, mosolyogva szép napot kíván minden utasának. Remélem, épségben hazaér.