Önkormányzat

2023.02.15. 17:24

Energiakiadásokra bő 700 millió forinttal kell többet költenie Gyöngyösnek, tárgyalják a költségvetést

A tartalékok idén még fedezik a hiányt, de ez fel is emészti őket.

Sz. Sz. I.

Testületi ülés Gyöngyösön (Archív fotó)

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

A gyöngyösi képviselő-testület a szerdai ülésén megkezdte a város 2023. évi költségvetésének tárgyalását. Kovács Róbert, az önkormányzat pénzügyi és költségvetési igazgatója elmondta, hogy 13,3 milliárd forintos összértékű büdzsé elfogadását javasolják. 

– A javaslat jelen állapotában egy 720 millió forintos tartalékról, illetve mintegy 406 millió forint általános tartalékról szól. Nyilván, amennyiben a módosító indítványokat elfogadja a grémium, akkor ez valamilyen szinten csökkenhet – fogalmazott Kovács Róbert.

Hiesz György polgármester a költségvetési vita előtt kiemelte, hogy nagyon sok tényező befolyásolta a költségvetési javaslatot. 

– Duplájára, 415 millió forintról 840 millió körülire emelkedett a szolidaritási hozzájárulás. A megemelkedett élelmiszerárak miatt nagyon jelentősen növekedett a diákétkeztetés forrásigénye, meghaladva a 61 millió forintot. Energiakiadásokra bő 700 millió forinttal kell többet költenünk, mint eddig, és ez még csak becslés. A központi bérintézkedésből az önkormányzatot érintő rész 77 millió forint, illetve ehhez jönnek a kistérség kiadásai. A gazdasági társaságainknál a 15 százalékos béremelés, illetve a teljes közalkalmazotti réteg azonos mértékű cafeteriája meghaladja a 150 millió forintot. Hiányzik a 100 milliós gépjárműadó. Ez mintegy 1,7 milliárd forint. Ezzel szemben, szerencsére, a kis- és középvállalkozói szektor után a teljes adót beszedhetjük, ez éves szinten 280-300 millió forint, és kaptunk 380 millió forint állami kompenzációt, ez 600-660 millió forint. Van tehát egy egymilliárd forintos hiány, aminek a fedezetét a lekötött betétek, tartalékok, az áthozott maradványok fogják biztosítani, de azok ezzel, ebben az évben el is fognak tűnni – részletezte Hiesz György. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában