Macilaci

2023.03.17. 11:37

A bükki medve már hosszabb ideje a környéken él + fotók

A Bükkben élő medve, akiről sok felvétel van gyakorlatilag beköltözött hazánkba.

Sz. M. L.

Mint ahogy arról már beszámoltunk, egy héttel ezelőtt osztotta meg közösségi oldalán a Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága, hogy barnamedvét láttak Boldva határában a Sajó-folyó mellett. Azt is kiemelték, hogy a folyót határoló partszakasz jellemző útvonala a Magyarország területére időnként beérkező kóborló medvéknek. A nemzeti park igazgatósága a Boonnak azt mondta, arról a medvéről csak a bejelentés alapján tudnak.

– A saját szemünkkel sem az állatot, sem a nyomát nem láttuk. Fotó, vagy videó sem készült róla, sőt a bejelentő állítólag csak buszból látta. Úgyhogy az észlelés hitelessége viszonylag gyenge lábakon áll. Az esetnek nincs utóélete, azóta nem érkezett róla hír, hogy bárki találkozott volna a barnamedvével. Nyomkövető nincs az állaton, mert akkor előre jelezték volna számunkra szlovák munkatársaink, hogy számítsunk az érkezésére. Ugyanis a legtöbb barnamedve Szlovákiából érkezik északi térségünkbe. Különösen a fiatal hím állatok akár országnyi távolságokat képesek bebarangolni, azért, hogy párt, vagy az élőhelyükön megnövekedett populáció miatt gazdagabb vadászterületet keressenek maguknak – magyarázta az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága.

– Az a barnamedve, amit mi figyeltünk meg vadkamerákkal, már hosszabb ideje a Bükkben tartózkodik. Nem tudjuk, hogy ugyanaz a példány-e, mint, amit a Sajó mentén láttak – ezt már Cserkész Tamás, a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület elnöke mondta a portálnak. – A kollégáimnak az a véleménye, hogy a korábbi, bükki kamerafelvételünkön egy hím medve látható, amely akár több tíz kilométerre is elkóborolhatott, tehát az egyezést elvileg nem lehet kizárni. A huzamosabb ideje a Bükkben tartózkodó, gyakorlatilag ott élő példányt, többször is megfigyeltük már kameráinkkal és a nyomait vadászok is látták. Mivel egyelőre a Bükkben nem tudunk medveszaporulatról, ezért a kirándulóknak nem kell tartaniuk a kéretlen találkozásoktól. A barnamedvéknek sokkal jobb a hallásuk, mint az embereknek és igyekeznek elkerülni a kirándulók társaságát.

Főoldali képünk illusztráció Fotó: Shutterstock

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában