Adok-kapok

2023.05.16. 17:48

Pénzügyi kalodának tartja az egri polgármester a parkolóház új szerződését

A polgármester szerint a Fidesz-frakció és baloldali szövetségeseik a parkolóházzal egy pénzügyi kalodába zárták a várost.

Sz. M. L.

Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

– A Fidesz-KDNP frakció, mely a Katona téri parkolóházzal kapcsolatban egyszer már belekényszerítette Egert egy rossz szerződésbe, most egy olyan általuk benyújtott szerződéstervezetet fogadott el baloldali szövetségeseikkel kiegészítve, amely óriási kárt okoz a városnak. Döntésük szerint, a következő hat évben 423 millió forintot vagyunk kénytelenek bérleti díjként kifizetni a tulajdonos Agria Parkoló Kft. részére és erre jönnek még az üzemeltetés költségei – írta közleményben Mirkóczki Ádám polgármester a keddi rendkívüli közgyűlést követően.

– Rögzítették, hogy a hat éves időintervallum alatt elképesztő összegekért vásárolhatja csak meg a város az ingatlant úgy, hogy alkura nincs lehetőség: 2024-ben 1 milliárd 200 millió forintot kellene fizetnünk, de az évi árindexálás miatt a szerződés végére ez az összeg már megközelíti a 2 milliárd forintot. Ez nem az egriek és nem városunk érdeke! Akkor kié!? – fogalmazott.

– A Fidesz - frakció közgyűlési döntés és felhatalmazás hiányában, a városvezetés tudta nélkül, titokban és véleményem szerint jogellenesen tárgyalta le ezt a vállalhatatlan konstrukciót, amely még a jövő évi választást követő új közgyűlés kezét is megköti! Orosz Lászlóné, Mirkóczki Zita, Kovács Cs. Tamás, Csetneki Attila, Lombeczki Gábor, Bódi Zsolt, Juhász Ádám, Komlósi Csaba és Keresztes Zoltán ismét bizonyították Eger-ellenességüket, mert esélyt sem adtak semmilyen más alternatív, konstruktív képviselői javaslatnak  Természetesen élni fogok a polgármesteri vétó alkalmazásával és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy megakadályozzam ezt az irracionális, az egri közpénzre kifejezetten hátrányos szerződés életbe lépését. Őszintén sajnálom, hogy az újjászervezett Fidesz-frakció ugyanott folytatja, ahol Orojánnal abbahagyta, színjáték volt az egész, nincs semmiféle változás, nincs két Fidesz, csak a tomboló rosszindulat – közölte a polgármester.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában