Tucatnyi embert temettek el a bélapátfalvi apátság falai közé, püspök is lehet közöttük + fotók, videó

Tucatnyi embert is eltemettek a bélapátfalvi apátsági templom falai közé, ezeket a sírokat a napokban tárják föl a régészek. Az ásatások közepette Rákóczi Gergely, a Dobó István Vármúzeum régésze vezetett körbe bennünket a templomban. Bemutatta a falak mentén ásott árkokat, amelyekel a szivárgók kialakítás volt a cél. A körbemenő falak alapjai kerülnek így elő, ezekről pedig kiderül, szinte végig Árpád-koriak. Ennek köszönhetően tudták meg azt is, hogy a templom eredeti pilléreihez képest a barokk-korban megtoldották és fél méterrel arrébb csúsztatták azokat. Rákóczi Gergely szerint az oldalhajók pilléreit a templom közepén végigfutó pillérsorhoz igazították, amelyek eredetileg kisebbek lehettek a 14. században, vagy azok is máshol helyezkedtek el.

Megtalálták a szerzetesek bejáratának nyomát is, ebből mindössze a küszöb maradt meg a déli oldalon, a kereszthajó közelében.

- A templom keresztháza valószínűleg emelt padlószintű volt, lépcső is lehetett a bejárat közelében. A kereszthajóban megtaláltuk a déli oldalon lévő kolostor emeleti, keleti szárnyán elhelyezkedő dormitóriumba (hálóhelyiség) vezető lépcső alapozását, a nyugati falon pedig ott a lépcsőlenyomat – magyarázta Rákóczi Gergely.

A sekrestyében még nem kezdődött meg a nagy munka, bár itt is fölszedték a padlót, ennek nyomán Árpád-kori kerámiákat leltek. Az épületnek biztosan volt Árpád-kori előzménye, de a jelenlegi sekrestye csak a 18. században, az újjáépítés harmadik fázisában készült el.

Számos érdekesség került elő a szentélyek padlója alól. Rákóczi Gergely elmondta, a déli mellékszentély déli oldalán megvan árpád kori alapozás, ám majdnem mindegyik felmenőfal a barokk újjáépítés emléke. A szentély északi fala rendellenes módon széles, monumentális, néhol 90 centiméter széles alapozást kapott, amelyre rákerült egy sor Árpád-kori felmenőfal.

- Ez a széles alap úgy tűnik egyidős a többi fallal, elkészültére a tervmódosítás jöhet számba vehető opció, statikailag ugyanis nem indokolt a mérete, az északi mellékszentély alapozása is csak 30 centi széles. Vagy nem voltak bizonyosak benne, hová kerül a fal, ezért csináltak ilyen széles alapot. Az bizonyos, hogy az 1234-41 közötti periódus emléke, ugyanolyan habarcsot használtak az építésekor, s úgy van rakva mint az ekkor készült többi fal. Semmiképp sem több évtizedes különbséggel került oda – magyarázta Rákóczi Gergely.

A déli mellékszentély és a főszentély is több sírt rejtett a padló alatt különböző mélységben. Itt még a tervezési fázis előtt készült geofizikai felmérés, amely alapján egy oltáralapot sejtettek. Ennek feltárásáig még nem jutottak el, mert sírokat (egyelőre nyolcat) találtak. A kora újkorban egymásra temetkeztek az emberek, intenzíven használták a területet. Valószínűleg a kora újkorban élt, a köznépből származó emberek nyugszanak itt.

- A középkorban tiltották a templomon belüli temetkezést, de ettől némely esetben eltértek, engedtek például a kegyúr akaratának. A nemzetségi monostorban, mint például a bélapátfalviban a nemzetség tagjai igényelhették, hogy a templomon belül temessék el őket. Tudjuk, hogy ezt a templomot II. Kilit egri püspök alapította, ő az Aranybulla készítésében is tevékenykedett. Nem kizárható, hogy itt temették el, de nem tudjuk hol lehet, nincs írott forrás. A szentélyben talált anomália nem utal sírra, mert nem kelet-nyugati tájolású, pedig a keresztények így temetkeztek, illetve a falakhoz igazodva. A négyezetben kellene lennie a sírjának, ahol a kereszthajó a hosszházzal találkozik. A legtöbb példa erre van, hiszen ez a legkiemeltebb hely a főszentéllyel szemben. Van ugyanakkor példa a nyugati elhelyezésre is, például Dörögdi Miklóséra az egri vár székesegyházából. Faragott sírköveket, díszes fedlapot azonban nem találtunk. Egy roncsolt fedlapot találtunk, de az díszítetlen volt és repedt, szét is tört – ismertette a vezető régész.

Az északi mellékszentély előtt a padló felszedése közben beszakadt a föld, mint kiderült, nem kriptáról van szó, hanem egy közönséges sírról, amelyre a 18. századi helyreállítás idején egy állványt ástak és az képzett nagy üreget.

A templom északi pillérsorának keleti tagjánál vakolt kváderköveket, illetve 20-30 centiméterrel mélyebben padlómaradványt is találtak. Emellett egy sír feltárása folyik, amely jelentős mélységben helyezkedik el, ez azonban nem arról árulkodik, milyen régi a temetkezés.

Az északi mellékhajó falainak kutatása is folyamatban van, kiderült, több helyen egy méter mélységig újraalapozták a templomot a Barokk korban, valószínűleg ennyire elpusztult az északi oldal. Most is látható, hogy vizesedik a fal, az eredeti kváderkövek annyira lepusztultak, hogy cserélni kellett, a kifagyásokat most is pótolják. Mivel eltérőek a habarcsok, elkülöníthetők az építési fázisok. A kereszthajóban voltak viszonylag épen maradt falszövetek és az alapozás is eredeti volt, illetve a helyreállításkor eredeti, faragott köveket használtak föl.

- A Barokkban némely falakat hitvány minőségben készítettek el, de a nyugati előcsarnok is hitvány alapozással épült, holott a tatárjárás után építették közvetlenül. A mesterektől függött a minőség. A legkvalitásosabb brigád az első építési periódusban működött, rendkívül szépen faragott kövek, vékony fugák jellemezték munkájukat – ismertette Rákóczi Gergely.

A templom helyben, vagy a környéken bányászott kőből épült, az alapozás triász mészkő, de később használtak darázskövet is, illetve hoztak kvarc andezitet, valamint andezittufát, utóbbit a középkorban kevésbé alkalmazták, a barokkban viszont ebből készült az egész padló. A főhajó déli oldalán egyébként nagyobb felületen előkerült a 15. századi, az eredeti templomban utolsóként használt terrazzo padló.