Eső

2023.08.06. 08:48

Elmosta az eső Mezőkövesdet is, úszni lehetett az utcákon álló vízben

Vihar és özönvíz volt több helyen a szombati nap folyamán.

Tóth Balázs

Mezőkövesden még közlekedni sem lehetett az utakon

Forrás: Mezőkövesd Képekben / Facebook

Amikor este hat körül egy mezőkövesdi tűzoltó esküvőn szóltak a szirénák, a kövesdi lánglovagok lehet, hogy az előrejelzés alapján sejtették, hogy mennyi dolguk lesz még az este folyamán. Ha így volt, igazuk lett, a délről érkező vihar végigsöpört a térségen, de a városnak jobbára özönvíz jutott, igaz, a Zsóry felé a kerékpárúton is voltak leszakadt faágak és a víz megállt az aluljáróban. Kidőlt fák akadályozták a közlekedést a katonai úton is. A víz megállt a főtéren, volt olyan autó, ami elakadt benne, ezt több segítőkész járókelő tolta ki onnan. Bíró Dávid automatája szerint kb 28 milliméter eső esett este fél hét és hét között.

Szentistvánon fák dőltek ki a falu elején és kisebb utcáiban is, ezek villanyvezetékeket is szakítottak le, de házak is beáztak, megrongálta a tetőket a forgószél. Poroszlón az iskola tetejét bontotta meg a vihar és mindent felkapott az udvarokon, ami nem volt lerögzítve. Borsodivánkán villanyoszlop dőlt ki, vezeték szakadt le, károk voltak Négyesen és Sályban is.

Tombolt a szél Mezőnyárádon és Mezőkeresztesen is, ahol fák dőltek ki, ágak szakadtak le és vitték magukkal a vezetékeket is. Kövesden bő háromnegyed órás csúszással kezdődött a megyei rangadó második félideje, mert a pálya vízelvezetése nem bírta el a rövid idő alatt lehullott sok csapadékot. A kövesdieken kívül itt dolgoztak a mezőcsáti, a füzesabonyi, a szomolyai, a miskolci, a tiszaújvárosi, valamint az egri tűzoltók is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában