Szakmai tábor

2023.09.05. 20:20

Gyógynövény szakmai táborban vettek részt az elsőéves gyöngyösi hallgatók

A gyógy- és fűszernövények felsőoktatási szakképzési szaktársak a félévkezdés előtt megismerkedhettek egymással is.

Szabó István

Az gyöngyösi elsőéves gyógy- és fűszernövények szakos hallhatók Bükkszentkereszten táboroztak

Forrás: MATE Károly Róbert Campus

Immár hagyomány a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gyöngyösi Kátoly Róbert Campusán, hogy a gyógy- és fűszernövények felsőoktatási szakképzési szak elsőéves hallgatói a tanévkezdés előtt szakmai táborban vesznek részt Bükkszentkereszten. Idén augusztus 26-28. között került sor erre közel 80 hallgató részvételével. Minderről Nagy Réka, a gyöngyösi campus kommunikációs munkatársa tájékoztatta portálunkat, és megosztotta velünk Lakatos Márk mesteroktató, a tábor szakkoordinátora beszámolóját is.

– Nem csupán a bükki táj szépsége lehetett hívogató, hanem a szakmai tábor ideje alatt fennálló hőségriasztás is, hiszen a 4-5 Celsius-fokkal alacsonyabb hegyvidéki klíma elviselhetőbbé tette a kánikulát. Hagyomány, hogy a félévkezdés előtt gyógynövény szakmai táborban vesznek részt hallgatóink, amely nem csupán a gyógynövényágazat sokszínűségébe enged betekintést, hanem kitűnő alkalom arra is, hogy a szaktársak már a félévkezdés előtt megismerkedjenek egymással. Akár életre szóló barátságok is köttethetnek a táborban – számolt be Lakatos Márk mesteroktató, szakkoordinátor.

Az első napon elhangzott szakkoordinátori köszöntő a tanulmányok megkezdésével és folytatásával kapcsolatos tudnivalókra is kitért. A gyógyító kövekhez tett erdei séta és az esti tábortűz melletti beszélgetés pedig az ismerkedést is szolgálta.

– A Györgytea jóvoltából hallgatóink Szabó Gyuri bácsi – egykori tiszteletbeli főiskolai tanárunk – gyógynövénykertjébe tettek látogatást a második napon, de lehetőség nyílt szabadidős programokra is. Többen felkeresték a település fölött álló kilátót. Délután a gyöngyösi campus vezetősége és a szak gondozását ellátó Kertészettudományi Intézet munkatársai köszöntötték a hallgatókat. Dr. Tavaszi-Sárosi Szilvia szakfelelős, a MATE Budai Campus Gyógy- és Aromanövények Tanszékének egyetemi docense köszöntőjében hangsúlyozta a szak összetartó erejét, a gyöngyösi campus családias légkörét. Dr. Bujdosó Zoltán egyetemi tanár, a gyöngyösi campus főigazgatója megerősítette, hogy a hallgatók jelentkezéskor kitűnő helyszínt választottak tanulmányaik folytatásához, és eredményes tanévkezdést kívánt. Dr. Zörög Zoltán campus főigazgató-helyettes kitért a képzés tantervére, valamint hangsúlyozta, hogy a közös tanulás lehetősége is segíthet az esetleges akadályok leküzdésében. Végh Ildikó tanulmányi osztályvezető részletes tájékoztató előadásában a beiratkozással, tantárgyfelvétellel kapcsolatos tudnivalókra, a kreditrendszer sajátosságaira is kitért – részletezte Lakatos Márk.

A délutáni szakmai programokban a gyöngyösi campus gyógynövényágazat területén tevékenykedő öregdiákjai mutatkoztak be. 

– Fridel Zita, a Bükkszentkereszti gyógynövényes párnák és Virág Joe, a Raptrochili megálmodói betekintést nyújtottak a vállalkozási tevékenységükbe, és olyan gyakorlatias gondolatokat is megosztottak a hallgatókkal, amelyek kiterjedtek az értékesítés és a fogyasztói szokások követésének fontosságára. Zita emellett kiemelte a vidéki szálláshely-szolgáltatásukhoz kínált gyógynövényekkel és vadon termő gombákkal kapcsolatos programkínálatukat. Mivel a szak hallgatóinak több mint 95 százaléka hölgyekből áll, kézenfekvő volt, hogy külön hölgyprogram is színesítse a kínálatot. Kiss Ágnes Napsugár bükkszentkereszti kozmetikus a natúr kozmetikumok készítéséről és azok hatósági vonatkozásairól is beszélt. Egyénre szóló bőrápolási tanácsadást is nyújtott a hallgatóknak. Mindezek mellett szó volt a házikerti zöldségek és gyümölcsök, gyógynövények kozmetikai célú alkalmazásáról is. Dr. Pottyondy Ákos tájgazdász, az Ürmös Porta megalapítója a tájfajta gyümölcsök megőrzéséről, az eltűnőben lévő hagyományok megőrzésével kapcsolatos tevékenységükről beszélt. Felkínálta a leendő elsőéves hallgatóknak a gyakorlatteljesítés lehetőségét, hiszen a gyöngyösi képzés egyik gyakorlati partnere az Ürmös Porta – sorolta Lakatos Márk.

A harmadik napon a Györgytea elsődleges gyógynövényfeldolgozó üzemrészét látogatták meg a hallgatók. Bárdos Botond feldolgozásvezető ismertette a vadon termő gyógynövények feldolgozásával kapcsolatos folyamatokat, kitérve a gyógynövények szárítására és azt követő technológiai fázisokra, tette hozzá a mesteroktató.

– A gyógynövény tábor programjai betekintést nyújtottak a gyógynövényágazat sokszínűségébe. A késő estig tartó szakmai és emberi beszélgetések, az így kialakuló kapcsolatok és a campus munkatársainak, továbbá a felsőbb éves és végzett hallgatók tábori jelenléte hiszem, hogy eredményes tanévkezdést, a tanulmányok sikeres folytatását alapozták meg – zárta gondolatait Lakatos Márk.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában