Közleménycsata

2023.09.01. 10:53

Mirkóczki Ádám: kényszertörlés alá kerülhet az egri városfejlesztés

Szerinte az egri cégholding, azaz az EVAT igazgatója úgy okoz kárt a városnak, hogy szándékosan törvényt szeg.

Szabadi Martina Laura

Mirkóczki Ádám a közgyűlésen

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

– Totális alkalmatlanságát és Eger-ellenességét bizonyította újfent az Evat Zrt. vezetése. Sajnálatos módon a cég továbbra is szabotálja a közgyűlési döntéseket és azok rájuk nézve kötelező végrehajtását – reagált közleményben Mirkóczki Ádám polgármester az Evat korábbi közleményére, amelyben azt közölték, hogy Juhász Tamás ügyvezetővé választására vonatkozó korábbi igazgatósági döntés végrehajtását felfüggeszti.

– Most azonban újabb szintet léptek, hiszen az Egri Városfejlesztési Kft. új ügyvezetőjének ki nem nevezésével törvényt is sértettek, ugyanis a Polgári törvénykönyv értelmében az Evat köteles a tulajdonában lévő leányvállalatainak ügyvezetőiről gondoskodni. Még akkor is törvényi kötelessége ez, ha a közgyűlés elmulasztana javaslatot tenni, amelyet természetesen a grémium már hetekkel ezelőtt, július 18-án megtett. Az Evat Zrt. vezetői szakmai munka helyett rendszeresen politizálnak, hergelik és félrevezetik a város lakosságát, jelentős károkat okozva Egernek. Tény, hogy a cég
igazgatóságának egyszerűen nincs semmiféle jogosítványa megkérdőjelezni egyetlen közgyűlési döntést sem, hiszen arra kizárólag a Heves Megyei Kormányhivatal az illetékes. Szűcs Tamás vezérigazgató és a holding igazgatósága azonban most nagyon csúnyán „benézte” ezt a szabotázst, mert ügyvezető nélkül kényszertörlés alá kerülhet az Egri Városfejlesztési Kft., és, ha a futó projektek elvesznek, az nyilvánvalóan súlyos vagyoni hátrány okozását vonja majd maga után – közölte Eger polgármestere.

– Fontos tudni, hogy ezen nagy vagyoni hátrány okozását maga után vonó büntetőjogi következmény egyedül az Evat Zrt. vezérigazgatóját és az igazgatóság tagjait fogja terhelni, nem pedig a képviselőket vagy a polgármestert, akik velük ellentétben nem követtek el mulasztást. Az Evat vezetése ezúttal nagyon messzire ment, amely nem fog következmények nélkül maradni, büntetőjogi értelemben bizonyosan nem. Szomorú, hogy még mindig nem fogták fel, hogy szakmaiatlan ámokfutásukkal nem Mirkóczki Ádám polgármesternek, hanem Eger város közvagyonának és az egri adófizetőknek okoznak veszteséget. Szűcs Tamás tevékenysége és felelőtlensége egészen döbbenetes, mert nem volt még Eger életében arra példa, hogy a holding vezérigazgatója úgy okozzon kárt a városnak, hogy szándékosan törvényt szegjen. Éppen ezért pártállástól függetlenül szólítom fel azon jóérzésű képviselőtársaimat, akik egyetértenek azzal, hogy az Evat-ban kizárólag a szakmai munkának van helye és semmi másnak, tegyenek személyi javaslatokat és hozzunk konszenzussal olyan döntést, amely a holding teljes igazgatóságát és a vezérigazgatói státuszt is arra méltó személyekre bízza, ez ugyanis közös egri érdek, egy valóban városi minimum. Végezetül arra is felhívom az Evat Zrt. figyelmét, hogy a legutóbbi közgyűlési döntés értelmében a mai napon jár le a Városgondozás Eger Kft. új ügyvezetőjének kinevezési határideje, amelyet ebben a pillanatban szintén nem hajtott végre a cég. Ha ezt is szabotálják, a holnapi nappal veszélybe kerül a Városgondozás működése, amelynek felelőssége szintén az Evat vezetését terheli – írta Mirkóczki Ádám közleményében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában