A Dobóban 35 éve érettségizett katkósok az Excaliburt választották emlékeik felidézésére

A Belügyminisztérium Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányságának bűnügyi osztályvezetője örömmel osztotta meg emlékeit. Tájékoztatása szerint a katkósok a város több középiskolájában végezték a tanulmányaikat. Megfelelő tanulmányi eredmény felvételi nélküli bejutást jelentett a Lenkey János Katonai Kollégium végzőseinek három akkor létező katonai főiskola – Szentendrén volt a parancsnoki képzést folytató Kossuth Lajos Katonai Főiskola, a fővárosban a Bolyai János Műszaki Főiskola, és Szolnokon a Zalka Máté Repülőműszaki Főiskola – valamelyikébe.

– Pályára orientáló rendszer volt ez, mint amilyen most is kezd meghonosodni újra, hiszen ez a honvéd kollégiumi rendszer a kilencvenes években megszűnt, és most éled talán, egy picit más formában, de újra. Katonai kollégisták voltunk, de ez nem jelenti azt, hogy katonák lettünk volna. Egyenruhát hordtunk, de teljesen másformát, mint a katonák. Katonai alapismereteket tanultunk, illetve a kollégiumi élet is más volt mint a gimnazistáké. És hát, sajnos tiszta fiú osztály voltunk – fogalmazott dr. Petrovics András.

Megtudtuk, hogy végül 26-an érettségiztek, de közülük nem mindenki ment tovább a katonai pályán a főiskolára. Kinek a tanulmányi eredménye nem sikerült, ki saját elhatározásából ment más irányba. Az osztály ötven-hatvan százaléka viszont a katonai főiskolák valamelyikén folytatta.

Az érettségi találkozó kezdete előtt faggatta portálunk Jónás Pálné egykori osztályfőnököt, aki elmondta: kiugróan rossz, vagy jó emlékei nincsenek róluk. Annyi igen, hogy talán nehezebb volt velük megtalálni a közös hangot, hiszen tiszta fiú osztály voltak és ez kicsit számára is szokatlan volt. Egész más hangulat, osztályfőnöki órák másak voltak. Különben egészen rendes srácokat ismert meg bennük.

– Általában elfogadott vélemény volt akkoriban, hogy a katonai osztályokkal több fegyelmi probléma van. Ők meg mégis rendesek voltak – mondta.

A volt osztályfőnök a saját további életpályájáról elmondta: orosz-latin szakos tanár volt, s az orosz oktatás megszűnt, latint nem is tanultak a középiskolákban, ő már akkor ötvenen felül volt, így a másik szakja se jöhetett számításba. Lehetőség nyílt azonban átmennie a Dobó téri leánykollégiumba, ahol három évig dolgozott.

– Aztán elkerültem Egerből is, elköltöztünk, mert édesanyám már nagyon idős volt, Debrecenben lakott, kertes házban. Onnan nem lehetett kiszakítani, mert imádta, s kellett is neki az élezhez a kert, ezért átköltöztünk Debrecenbe. A fiam később a civis városban végzett és onnan a nyíregyházi kórházba került neurológusként, náluk is jöttek a gyerekek és felajánlottam, hogyha segítség kell, szívesen átköltözök. Úgy is lett, azóta ott élek, s most Egert megnézhetem. Gyönyörű lett azóta, sokat változott – nyilatkozta az osztályfőnök.

A Dobó gimnázium Széchenyi utcai épületében kezdődő találkozón köszöntötte egyébként az egybegyűlteket a gimnázium jelenlegi igazgatója, a tőlük 10 évvel fiatalabb és 1999-ben ugyan csak itt végzett Berkes Krisztián. Az igazgató friss évkönyvekkel ajándékozta meg az osztályt, illetve az osztályfőnököt.

Szabó Gábor egyike azon osztálytársaknak, aki 1984-1988 között tanult a Lenkey János Honvéd Kollégium és a Dobó István Gimnáziumban. Múltbeli emlékeit idézve azt mondta, hogy ez egy összekovácsolódott csapat volt, tanévente 11 hónapig voltak együtt, amiből havi egy alkalommal – olykor kétszer is – hétvégére is itt kellett maradni. Nem egy megszokott kollégiumi életrend volt ez, mert voltak még táborok, előkészítők benne. A honvédségbe volt hivatott bevezetni ez a forma a diákokat.

– Bevezetett bennünket a katonai főiskolára, azokat akik oda mentünk. Én a pályán maradtam egy ideig, a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán végeztem, majd a negyedik évfolyamra a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára mentem angol nyelvtanfolyamra. Rövid ideig szolgáltam Szombathelyen, majd az alakulatom diszlokált Kiskunfélegyházára. Itt kiképző zászlóalj parancsnokhelyettes voltam négy évig, s onnan lehetőségem nyílt a műszaki egyetemre menni másoddiplomára, villamosmérnök szakon végeztem a BME-n. Egy rövid ideig dolgoztam a Honvédelmi Minisztériumban, ahonnan leszereltem, mert az ott lévő filozófia és jövőkép számomra nem felelt meg.

Megtudtuk Gábortól, hogy a civil életben ténykedik 1998 óta, s az iparban dolgozik a Samsungnál és a Bosch-nál. Lényegében vezető beosztásban dolgozik: vezet termelést, műszaki csapatot és szervizt. Hatvanban él és Hatvan környékén, Jászfényszarun dolgozott még, immár 25-évet. Ebből 11 évet töltött a Samsungnál és 14 évet a Boschnál.

– Igazából, amire itt rá voltunk szorítva 14 éves korunkban, hogy önálló élet, távol a családtól. Abban az időben a mobil telefon ismeretlen dolog volt, egymásra kellett számítanunk, meg támaszkodnunk. Ezért van az, hogy sokaknak megmaradt a barátsága és együtt vagyunk – idézte a múltat Szabó Gábor.

Soós Zoltánt a találkozó szervezéséről kérdeztük főként. Mint mondta 50 fölött már kicsit más megszervezni egy ilyen összejövetelt, arra próbáltak törekedni, hogy a lehető legtöbb osztálytársat megtaláljanak, s a lehető legjobbidőpontot próbálják választani. Legfőképpen azért s, mert 15 éve találkoztak utoljára.

– Nagyon jó újra látni mindenkit, hiszen az osztálynak a 90 százaléka itt van – mondta.

A szervező arról is beszélt, hogy előjönnek a régi gesztusok, a beszédes ma is az maradt, s legfőképpen az az érdekes, hogy ilyen távlatból már nincs rossz élmény. Az egykori kollégiumukat – amiben ma a Kossuth Zsuzsa középiskola kap helyet – is meglátogathatták, bemehettek abba az épületbe, ahol a szállásaik, szobáik voltak. Annyi furcsaság volt, hogy bár az ajtók ugyanott vannak, de tanári van mögötte, vagy szertár, de mégis mindenki mondta, hogy „én itt feküdtem, én itt aludtam”.

Lementek az alagsorba is, ahol még a Lenkey kollégium időszakából maradtak meg tárgyak. Képek, a kollégium jelvénye, s a sok kép között találtak egyetlen olyan képet, ami 39 évvel ezelőtti, az iskola kezdetén készült fénykép volt, s amin hatan-nyolcan az osztályból rajta voltak. Jöttek is a sztorik a felvétel hatására.

– A mi évfolyamunkon két dobós osztály volt, meg egy GMSZ-es. Egy épületben, egy szinten laktunk. Bent a kollégiumban nem volt különbség köztünk. Volt persze versengés sportban és egyebekben. Az ország öbb részéből érkeztünk ide, én az úgynevezett pestiek közé – nyolcan, vagy tizen lehettünk – tartoztam. Én lekerültem Hódmezővásárhelyre, most onnan jöttem. Akik katonai főiskolán végeztünk, 91-ben avattak fel minket. Jöttek az átszervezések, sokan átkerültek a Belügyminisztériumhoz, rendőri pályára. Volt, aki teljesen más életet kezdett élni. Talán én voltam az, aki 2007-ben, az utolsó nagy átszervezéskor elküldtek szolgálati nyugdíjba – jegyezte meg Soós Zoltán.

Plachy Péter – Petrovics András mellett – az egykori osztály másik olyan tanulója, aki ma is Egerben él és dolgozik. Elmondása szerint érettségi után a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán folytatta, rakéta és tüzér tanszéken végzett, s utána kikerült Ceglédre, ahol öt évig csapatszolgálaton volt üteg első tiszt, ütegparancsnoki beosztásban.

– Öt év elteltével átjöttem ide, a jogelőd polgárvédelmi parancsnokságra, s majd 2000-ben, amikor megtörtént az állami tűzoltóság és a polgárvédelem, megalakult a katasztrófavédelem, s azóta itt a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon dolgozom, jelenleg helyettes vezetői beosztásban – fogalmazott.

Elmondása szerint a rendvédelemnél szeretik az egykori katonákat, mert azért csak parancsuralmi rendszerben voltak. Megtanulták a rendet a fegyelmet, a parancsutasítást, a végrehajtást. Van egy sor volt osztálytársa, aki a rendőrségnél szolgál, de a katasztrófavédelemnél is vannak sokan.

–Minket kedvelnek, mert hoztunk magunkkal sok olyan pluszt, amit nem kellett már megtanítani – tette hozzá Plachy Péter.

Kérdésünkre, hogy egriként az egykori tanáraik közül kikkel szokott még találkozni, látni, Plachy Péter elmondta: hál' Istennek itt van most a találkozón volt osztályfőnökük, Jónás Pálné, akinek nagyon örülnek. Sajnos a nagyon szeretett kollégiumi nevelőtanáruk, Zöld Lajos már elhalálozott. Találkozni szokott a városban Homolya tanár úrral, Kormos Andreával, illetve – a később igazgatói tisztet is betöltött történelem tanárukkal – dr. Petercsák Tivadarnéval is összefut néha.