Kertészet

2023.10.03. 15:28

Iskola helyett a határba indultak az egri diákok, hivatali kíséretet is kaptak

Rendhagyó tanórát tartottak kedden a Heves Vármegyei Kormányhivatalban. A Heves Vármegyei SZC Sárvári Kálmán Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium kilencedik osztályos kertésztechnikus tanulói tettek látogatást a földhivatal főosztályán, majd a szakemberekkel egy határszemlén is részt vettek az Ostoros és Novaj közötti szőlősökben.

Fekete-Vadászi Erika

A diákok érdeklődve figyeltek a rendhagyó tanórán

Forrás: Gál Gábor/Heves Megyei Hírlap

A diákok kedden már második alkalommal ismerkedtek a kormányhivatal agrár ágazatot érintő szakterületeivel az agrárkamara Heves vármegyei igazgatóságának kezdeményezésére.

A Heves Vármegyei Kormányhivatal igazgatója, dr. Veres Zoltán portálunknak elmondta, múlt héten találkoztak első alkalommal a diákokkal. Akkor egyebek között a növény- és talajvédelemmel, és agrártámogatásokkal kapcsolatos feladatokkal ismerkedhettek meg a tanulók. 

– Örülünk ennek a lehetőségnek és fontosnak tartjuk, hiszen így megismerhetik a fiatalok a kormányhivatal munkáját. Bízunk benne, hogy ennek köszönhetően a későbbiekben lehetséges munkahelyként tekintenek majd a kormányhivatalra – jegyezte meg az igazgató. 

A diákok kedden egy tájékoztatót hallgathattak meg a földhivatali feladatellátásokról. Szó esett a határszemlével és a parlagfű elleni védekezéssel kapcsolatos feladatokról, majd a terepi munkába is bekapcsolódhattak az Ostoros és Novaj közötti szőlős területeken tartott határszemlén.

Szendrei László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves vármegyei elnöke kiemelte, nagy szükség van azokra, akik középszinten  jártasak a mezőgazdaságban, s szeretnének részt venni a termelésben. Így jött az ötlet, hogy újraélesszék Egerben a kertésztechnikusi képzést. 

– Arra törekszem, hogy ezt a szakot éveken, évtizedeken keresztül fenn tudjuk tartani, és hogy esetleg bővíteni, fejleszteni is tudjuk. Szeretném, ha minél több diák választaná ezt a képzést, hiszen ennek elvégzésével érettségit és technikusi szintű szakképzettséget is szerezek – húzta alá Szendrei László.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában