Mamut

2023.10.10. 09:00

Mátrai Brúnó a 75. évét tapossa, több mint fél évszázada a Mátra Múzeum "munkatársa"

A gyöngyösi múzeumban látható mamut mintegy 50 ezer évvel ezelőtt élt "először".

Szabó István

Mátrai Brúnóval találkozik először a Mátra Múzeumba érkező látogató

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Czimer Tamas

A gyöngyösi Mátra Múzeumban látható mamut csontváz 1949-ben Mátraderecskén, Dancza János és Vértes László ásatásán került elő Zám Ferenc kertjében. A múzeum tájékoztatása szerint október 6-án ünnepelte a Mátrai Brúnó névre keresztelt néhai ősállat a megtalálása évfordulóját, s így egyben a születés- és névnapját is.

A múzeum a weboldalán arról ír, hogy a feltárás során megállapították, az állat elsődleges helyen, tehát az elpusztulás helyén került elő. Első alkalommal 1970-ben volt látható a Mátra Múzeum állandó kiállításában. A tudományos csonttani – fogkorona –  vizsgálatok alapján a mátraderecskei mamut életkora mintegy 50-55 év lehetett, tehát kifejlett állat volt. A csontváz feltárása során egy durva kidolgozású kalcedon kőpenge is előkerült, amely Vértes László meghatározása szerint a korai Szeleta-kultúrába sorolható. Mivel a kiemelés során pontos rétegtani vizsgálatok nem készültek, így a következtetések szerint a maradványok a felső-pleisztocén (Würm I.) tájára tehetők, azaz, számokban kifejezve, körülbelül 40-50 ezer évvel ezelőtt élt. Az ősállat a múzeum közösségi oldalán "mutatkozik be":

– A nevem Mátrai Brúnó, állandó lakcímem Gyöngyös, Kossuth Lajos utca 40., Orczy-kastély. Igen, jól látod, egy kastély az otthonom, bár én nem nemes vagyok, hanem gyapjas. Egy gyapjas mamut. Napra pontosan 74 évvel ezelőtt október 6-án, bukkant rám Zám Ferenc Mátraderecskén egy kert ásásakor. Így ma van a név- és szülinapom! 1970-ben kerültem be a Mátra Múzeum Őslénytani gyűjteményébe, onnan pedig a kiállításba. Kezdetben az egyik emeleti teremben voltam elszállásolva, de mióta megtörtént a nagy felújítás, a központi térbe kerültem. Én fogadom a látogatókat! Résztvevője voltam már számos múzeumi rendezvénynek, konferenciának, könnyű- és komolyzenei koncertnek, esküvőnek, fogadásnak, bálnak. Népszerű főszereplője vagyok óvodás és iskolás múzeumpedagógiai foglalkozásoknak, sőt a múzeum régi logójában is felfedezhetsz – "fogalmaz" Mátrai Brúnó.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában