Pompás monográfiával gazdagodott Eger

Szecskó Károly jeles történészünk – az egri Heves megyei Levéltár közelmúltban elhunyt tudós főlevéltárosa – egész életpályáját összefoglaló művét jelentette meg a Kárpát-medencei magyarság számára. Eszterházy Károly (1725–1799) egri püspök kivételes egyénisége és munkássága ma is követendő példa mindnyájunk számára.

Prokopp Mária történész a Keresztény Élet Portálon méltatta Szecskó Károly munkásságát, kimagasló életművét. Úgy fogalmazott: „Tanár úr (1939–2020) a kommunizmus nehéz levegőjében sok küzdelem árán végezte tanulmányait és kutatásait, hogy nemzedékét igaz hazafiságra nevelje. Ezzel az utolsó kötetével is példaképet kívánt állítani a jelen és a jövő magyarjai elé. Mindenekelőtt önmaga számára volt példakép a püspök hivatástudata, amelyből erőt merített, hogy fáradhatatlanul művelje, nevelje nemzedékét. Évtizedeken át lelkesített előadásaival és írásaival, különösen a rendszerváltás utáni 30 évben, hogy itt az idő, amikor az ismereteinket tettekre kell váltanunk. A magyar embert államiságának 1000 éves története megtanította arra, hogy nincs az a pusztulás, amely után ne lehetne feltámadni és ismét Európa élvonalába jutni, csak mély hit és elszánt, erős akarat kell hozzá! Erre adnak példát történelmünk olyan rendíthetetlen nagyjai, mint Eszterházy Károly püspök.”

Szecskó Károly tanár úr, aki hosszú évtizedeken át kutatta Eger történetét, ebben a kötetben bizonyságot tett széles körű műveltségéről, amely az évek során egyre gazdagabbá és életteljesebbé vált, és ezáltal lett ez a kötet a nyolc évtizedes életmű koronája.

Az Eszterházy család országos jelentőségre a 150 éves török hódoltság után emelkedett, amikor – napjainkhoz hasonlóan – az újjáépítés a magyar ügyek lehetőségek szerinti legjelentősebb felkarolása volt a feladat.

Eszterházy Károly Pozsonyban született 1725-ben, a Mohács utáni három részre szakadt és a függetlenségét elvesztett Magyar Királyság „Felvidék”-re menekült fővárosában, Pozsonyban. Édesapja ekkor Borsod vármegye főispánja volt. Így természetesen rálátása volt a Magyar Királyság távoli, keleti részére is. A család harmadik fiaként papi pályára készült. Tanulmányait Pozsonyban, a jezsuiták gimnáziumában kezdte, és – mint papnövendék – az Esztergomi Érsekség Nagyszombatba áthelyezett központjában folytatta 1741-ben, az ugyancsak jezsuita vezetés alatt álló szemináriumban. Négy év után, 20 évesen, Rómába küldték az elöljárói a Collegium Germanicum et Hungaricumba, az ugyancsak jezsuita vezetés alatt álló német–magyar kollégiumba. Szecskó Károly nagy figyelmet szentelt a korabeli Róma bemutatására, ahol a reneszánsz pápák városrendezésének köszönhetően akkor már a 17. századi érett barokk stílus legfőbb építészeti együttesei is álltak. A kortárs barokk Róma vezetőjét, XIV. Benedek pápát a fiatal Eszterházy Károly személyesen is megismerhette.

A kötet megjelenése a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár vezetésének és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhető. A kiadvány korlátozott példányszámban a Bródy könyvtárban (Kossuth Lajos utca 16.) még megvásárolható.

Eszterházy Károlyt 1748-ban szentelték pappá, és a kérésére Pápán, a család ősi birtokának plébánosa mellett kezdte meg papi életét. Majd, mint plébános, hozzákezdett Pápa város átalakításához, rendezéséhez, de alig néhány év múlva, 1759- ben a Váci Egyházmegye püspökévé nevezték ki.

A 29 éves, fiatal váci püspök nagy lelkesedéssel kezdte látogatni a hatalmas egyházmegyét. Két év után, 1761-ben már megnyitotta a Borromei Szent Károly nevét viselő szemináriumot. A török hódoltság után épült ideiglenes székesegyházat lebontatta, és Franz Anton Pilgram építésszel – a római Szent Péter-bazilika mintájára – nagyszabású tervet készíttetett. Már az alapozáshoz is hozzákezdtek, amikor 1761-ben Mária Terézia királynő egri püspökké nevezte ki.

Az Egri Egyházmegye a Magyar Királyság egyik legnagyobb egyházmegyéje volt, amelyet még Szent István alapított. Akkor nyolc vármegyét ölelt fel: Abaúj, Borsod, Heves, Kis-Szolnok, Szabolcs, Ung, Záránd és Zemplén megyéket. A 13. századtól Bereg, Ugocsa, majd Máramaros, Szatmár és Torna vármegyéket is hozzá kapcsolták. Ezt a hatalmas területet Eszterházy Károly a 38 évi püspöksége alatt virágzó országrésszé varázsolta. Halála után ezt senki sem tudta már egy kézben tartani. 1804-ben, VII. Piusz pápa bullája nyomán, I. Ferenc császár intézkedésére, létrejött a Kassai és a Szatmári Püspökség, és az Egri Püspökséget érseki rangra emelték.

Eszterházy Károly egri püspökségének legnagyobb, máig virágzó létesítménye a Líceum. Eredeti szándéka azonban, hogy egyetemmé váljon, csak az 1989. évi rendszerváltás után valósulhatott meg. Szecskó Károly a kötetben részletesen bemutatja a püspök 38 éves ténykedésének egyedülálló eredményeit és a vele járó kegyetlen küzdelmeket, amelyekből erőt nyerhetünk a 21. században is.