2023.11.21. 12:20
Utcákat újítottak fel a Ráchegyen Egerben
Sok utat kellene felújítani, a Ráchegy és Dr. Kapor Elemér utcák már új burkolatot kaptak.
Minczér Gábor alpolgármester
Forrás: Gál Gábor/Heves Megyei Hírlap
Rácz hegy beépült az elmúlt évtizedekben, s azt már 2020-ban jól láttam, hogy az építkezések során a teherautók tönkre tették ezt a szakaszt – mondta Minczér Gábor alpolgármester kedden a Ráchegy és Dr. Kapor Elemér utcák felújításának befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
– Besüllyedt, töredezett volt az aszfalt, s balesetveszélyes. Most majdnem 18 millió forintból sikerült megújítani a több mint 60 méteres szakaszt. Szegélykő korrekció és a térkövezések javítása is megtörtént néhány szakaszon. Jövőre 5 útszakasz felújítását tervezzük 300 millió forintból. Az egyik ilyen a Kassai utca, ami förtelmes állapotban van, a másik a Bástya utca a harmadik pedig a Szalapart utca. Nem csak az útfelújítás, de az ivóvízvezetékek cseréje is szükséges, ugyanis régi csövek vannak, a fővezetékeket és a mellékágakat is ki kell váltani. Eleve ez több mint 50 millió forint lesz az ajánlat szerint amit kaptunk – részletezte Minczér Gábor a jövő évi terveit.