Tartozni valahová

2023.12.15. 13:55

Nem csak kávét kapnak az egri és a felsőtárkányi kávézókba betérők

Egerben is egyre több olyan hely van, ahol szorgalmazzák a közösségépítést. Kávézók, éttermek, ifjúsági központok, művelődési házak és lehetne még sorolni a listát azokról a helyszínekről, ahol az emberek saját maguk társaságát megtalálhatják.

Hornyák Réka

Cikkünkben három egri, illetve Eger környéki kávézó tulajdonosával beszélgettünk. Ők mindhárman fontosnak tartják a kapcsolatteremtést és a vendégkörük összetartását. 

Koch Kristóf, a Felsőtárkányban található Kappu Plusz Kávézó megálmodója és tulajdonosa a kávézók jelentőségét történelmi oldalról közelítette meg. Elmondta, hogy a kávéházak közösségteremtő hatása Európában egészen a 18. századig nyúlik vissza és már akkoriban körvonalazódott, hogy a népszerű ital köré közösségek, társaságok csoportosulnak. A felvilágosodásban is fontos szerepet játszottak a kávéházak, szabadidejükben itt találkoztak az emberek, az orvosok, a feltalálók, az írók és a művészek központi találkozóhelyei lettek. Voltak azonban olyan időszakok, amikor ez problémát jelentett a hatalomnak, ezért megpróbálták felszámolni és ellehetetleníteni ezeket a kibontakozó, virágzó közösségeket. 

Kicsit ugorva az időben az espresso megjelenésével indult egy új korszak Olaszországból. A kávézók kis idő elteltével és a hipszter kultúra elterjedésével új megvilágításba helyezték a kávét és a kávéfogyasztást. A modern időkben a változásoknak köszönhetően régi, de mégis megújult közösségi terek jöttek létre.

Kappu Plusz Kávézó
A Kappu Plusz Kávézó Felsőtárkányban várja a vendégeit
Forrás: Kappu plusz Cafe • Bar/Facebook

– A közösségépítést én személy szerint nagyon fontosnak tartom. Saját példámból kiindulva, ha lehet ezt mondani, akkor sikertörténetet könyvelhetek el. Napjaink rohanó világában észrevettem, hogy az embereknek sokszor nagy szükségük van egy kis beszélgetésre, kiszakadva a mindennapokból. Egy kicsit megállni, megpihenni, kikapcsolni és elfogyasztani egy jó kávét. A 2020-ban kirobbant világjárvány pedig kiváltképpen rávilágított erre. Saját kávézómban egy nagy és sokszínű közösség jött létre pár év alatt. Nagyon érdekes számomra, hogy milyen sokféle ember találja meg egymással a közös hangot egy kávé mellett, ezekből aztán kialakulnak üzleti, baráti, de sokszor még szerelmi kapcsolatok is – mesélte saját tapasztalatait kávézójával kapcsolatban Koch Kristóf. 

Hozzátette, hogy a szervezett programokon, tematikus esteken még jobban felerősödnek ezek a hatások, hiszen az azonos érdeklődésű emberek még könnyebben teremtenek új kapcsolatokat, vagy mélyítik el a régit. A programokat azért is szervezik, mert ezek által új oldalukról ismerhetik meg az embereket. 

– A kialakult közösség és a családias vendégkör pozitívan hat a kávézó mindennapjaira. Én például a törzsvendégi csapatomat egy nagy családként kezelem. Sokszor szerveztem és a jövőben is fogok szervezni rendezvényeket a kávézón kívül is. Megtartjuk például a születésnapokat, spontán bulikat is tartunk, de főzőversenyre is neveztem már be a kialakult kis közösségemet. Az ennyire összetartó közösségnek pedig hatalmas ereje tud lenni, ami sokszor átsegíti egy kávézó tulajdonosát egy esetleges nehéz időszakon is – árulta el Koch Kristóf, aki saját társaságán kívül több, a vendégkörében kialakult baráti társaságot is fedezett már fel. 

A kávézók hangulatával kapcsolatban hiszi azt, hogy, minden helynek van egy rezgése, egy hangulata, amit már belépéskor érezni lehet. Ehhez a hangulathoz tud tenni, vagy elvenni a tulajdonos, illetve az ott dolgozó személyzet. Ez a jelenség pedig sokszor meghatározó lehet az adott hely jövőjét és kialakult közösségét illetően. 

Az egri Central Park kávézó alap tematikája már a nyitásuktól kezdve a segítségükre vált a közösségalakításban. A Jóbarátok sorozat hangulatát úgy próbálják átadni a vendégeknek, hogy mindenki otthon érezhesse magát, közvetlen, családias légkörben tölthesse a szabadidejét. Mindezek elősegítik azt, hogy könnyen tudjanak kapcsolódni egymással a vendégek egy csésze kávé vagy későbbi órákban egy pohár sör mellett. 

– A Jóbarátok sorozatnak hatalmas rajongótábora van, így sok esetben már a vendég belépésének pillanatában úgy érezzük egy csónakban evezünk, egy az érdeklődési körünk, egy a humorunk. Hasonlókat tapasztalunk vendégeinknél is, bátran kérnek egy fotót a másiktól, csillogó szemekkel beszélik meg kinek melyik a kedvenc része, szereplője, honnan érkeztek és meddig maradnak. Mindemellett programokkal is próbálkozunk egy kisebb közösség kialakításán. Mi már sok szuper emberrel ismerkedtünk meg a nyitás óta és szeretnénk, hogy minél többen egymást is megismerhessék. Leggyakrabban élőzenés estékkel és Jóbarátok kvízestekkel várjuk vendégeinket, ahol együtt nevethetünk, beszélgethetünk – mesélte Visnyai Klaudia, a Central Park kávézó tulajdonosa. 

Central Park Café Eger
A Jóbarátok tematika már önmagában vendégcsalogató
Forrás: Central Park café Eger/Facebook

Kiemelte továbbá, hogy a fő céljuk a kapcsolatteremtés, hogy ismeretségek, barátságok alakulhassanak ki. A kávézóban feltörekvő zenészek, költők is felléphetnek, ezért ez egy kiváló hely a tehetségek kibontakozásra és felfedezésére. A szervezett programok mellett társasjátékok is találhatóak a kávézóban, tehát bárki bemehet játszani, akár baráti társasággal, akár ott megismert emberekkel. 

Megkérdeztük a vezetőségtől, hogy hogyan állnak a vendégek a közösségépítő programokhoz, mennyire keresik a társaságot. Elmondták, hogy vendégeik keresik a programokat, érdeklődnek utánuk, mert azok által ki tudnak szakadni a mindennapokból. 

Kíváncsiak voltunk a fordított esetre is, hogy hogyan hat egy kialakult közösség a kávézóra. 

– Véleményünk szerint a családias vendégkör az alapja mindennek, a kávézó hangulatának és a betérő vendégek kedvének is. Egy kis közösséggel megélt millió apró pillanat összessége adja az alap rezgését a kávézónak. Olyan esetek, amikor telt ház van és a bejáratból bekiabál egy törzsvendég, hogy - sziasztok, a szokásosat kérném kintre, de ráértek - vagy amikor a kölcsönadott színes esernyőket visszahozza egy Erasmusos diák egy mosollyal megköszönve vagy, mikor két egymásnak idegen társaság összeül, hogy a Jóbarátok kvíz társasjátékkal töltsenek el pár órát vagy, amikor kiderül, hogy egy csodás hangú lány megtalálta a jövőbeli zenekarát a vendégkörünkben. Energiával töltik fel egymást és minket is – foglalta össze a közösség erejének szívmelengető hatását Visnyai Klaudia. 

Mint kulturális kapcsolódási hely, a Central Park kávézó is igyekszik széleskörű spektrumon mozogni a társaságokat, érdeklődési köröket illetően. Elmondásuk szerint a törzs vendégkörük összetétele is vegyes, társasjátékaik és italaik közül is mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt. A kávézó berendezése egyrészt régies, másrészt színes, fényekkel teli, így ez is egy kettősséget ad a korosztályi különbözőségeket tekintve. 

A lassan 10 éve működő egri Kis Sziget Kávézó a megszokott programok mellett új keletű foglalkozásokkal is tesz a közösségépítésért. A kávézó tulajdonosa, Pajtók Péter elmondta, hogy például jazz estékkel, reggeli élőzenés brunchokkal, a Fess Velem festő körrel, virág bemutatóval, tulipán vásárral, számtalan workshoppal, bon-bon készítéssel és több évszakhoz, ünnephez köthető időtöltéssel készülnek vendégeiknek. 

Ezek mellett pedig elindítottak két olyan kezdeményezést is, amelyek kifejezetten a zene és művészi területet érintik. Az egyik ilyen foglalkozás a Művész Klub, a másik pedig az Eger Kis Csillagai Zenei Program, mely utóbbi feltörekvő zenekaroknak ad lehetőséget a fellépésre, a bemutatkozásra. 

kis sziget kávézó
A Kis Sziget Kávézó sokat tesz a közösségépítésért
Forrás: Kis sziget kávézó és bár/Facebook

– A programok nem csak a kultúrát erősítik, hiszen számos rendezvényen középpontba kerül a kapcsolatépítés és ismerkedés, mely által együtt ötletelés és közösség jön létre pihenés közben, jókedvben. Rengeteg pozitív visszajelzést kapunk a művész estekkel kapcsolatban is, az emberek, a vendégeink igénylik a közösséget és a kultúrát. Az ünnepi időszakban fontosnak tartjuk azt, hogy mindenki szeretetben, társaságban lehessen, ezért vasárnaponként Christmas Holiday brunch-al és karácsonyi élő zenével várjuk vendégeinket – mesélte a tulajdonos, aki csapatával együtt napról napra azon dolgozik, hogy határok nélküli, szerető közösséget építsen. 

Pajtók Péter hozzátette, hogy a közösségépítésnek, a vendégkörnek hatalmas szerepe a kávézóban. Egy idő után vendégek inkább egy nagy családra hasonlítanak, mikor szokásos időben bejönnek számukra és számunkra is olyan érzés, mintha a második otthonukba térnének be. Minél jobban szívvel és lélekkel üzemeltetnek egy helyet, minél színesebbek és izgalmasabbal a programok, annál jobban érzi magát mindenki, bármely korosztályból. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában