Kutyakarácsony

Hatéves Matyi kutyánk ritkán lát pórázt, s általában nyakörvet sem visel, mivel velünk él. Bár nem járattuk kutyaiskolába, mostanra azért már megtanulta az együttélés szabályait és határait.

A minap erősen tanakodtam, hogy bejelentsem-e még ebben az esztendőben utoljára a kutyakozmetikushoz. Ide is elég ritkán járunk, de amikor őkelme már nagyon gubancos, a körmei alá tapad minden sár, nem leli helyét se kint, se bent, akkor el kell vele indulni.
Reggelre mínusz öt fokot mutat a hőmérő. – Matyi kettétörik a fagyban, ha most megkopasztják – mondja anyám aggódva, de nincs más választás. Amikor meglátja a csak ilyen alkalmakra tartogatott pórázt, hangos csaholásba kezd. Tudja, hogy ez csakis egyet jelenthet, kijutást a zárt falak közül és a zárt kertből, ahol egyébként kedvére csatangolhat, amíg kedve tartja.

A buszon illedelmesen viselkedik, ül szépen, bár erősen remeg az izgalomtól. A kutyakozmetikushoz benyitva szeretettel fogadják az előre bejelentett időpontban. Mindent megbeszélünk. Rendbe teszik, és hagynak rajta annyi bundát, hogy ne essen baja a szabadban sem. Két óra múlva szem nem marad szárazon, amikor a hálás, fehér kis gombóc rád veti magát és körbenyalja az arcod.

Matyi csinos, ápolt, és igazán jól érzi magát a szőrében, a bőrében. Hazafelé is autóbusszal utazunk. A gyermekek sikongva örülnek a látványnak, és ilyen kutyust kérnek karácsonyra.

Matyi hozzánk is karácsonyi ajándékként került. Az is maradt.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)