Kedvezmény

2024.01.10. 12:05

Történelmi siker az 1000 forintos bérlet az egri polgármester szerint

Mirkóczki Ádám közösségi oldalán osztott meg információt az ezer forintos éves egri helyijárati bérletekkel kapcsolatban. Történelmi sikernek nevezte.

Szabadi Martina Laura

– Történelmi siker az 1000 forintos éves bérlet! Tegnap suli után a Barkóczi úti buszpályaudvaron hatalmas sort álltunk ki a gyerekekkel, hogy megvegyük számukra is az 1000 forintos éves bérletet. – tette közzé Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere közösségi oldalán. Mint ismert, 2022-óta az egri állandó lakcímmel rendelkezők az egri helyi éves vérletet jelképes, 1000 forintos összegért vehetik meg.

– Eszembe jutott, hogy 2021 második felében, amikor megkezdtem maratoni tárgyalásaimat a Volánbusz Zrt. akkori vezetésével az „ingyenes” egri bérletek konstrukciójának kidolgozása érdekében még mennyi bizonytalanság és kérdőjel volt: lesz-e erre fedezetünk, jogilag védhető-e hogy csak az egrieknek lesz ez a lehetőség, milyen lesz a fogadtatása vagy hogy beváltja-e a hozzá fűzött reményeket stb.
Nos, örömmel mondhatom, hogy beváltotta! Az elmúlt két évben jelesre vizsgázott a rendszer, az egriek pedig élnek ezzel a példátlan lehetőséggel! És meg is tartjuk ezt konstrukciót, amely már a harmadik évét kezdi 2024-ben – emelte ki. Hozzátette, a bérletből az első évében 2022-ben már több, mint 15 ezer darab kelt el, tavaly már több, mint 20 ezer bérletet vásároltak az egriek!

– Ez azt jelenti, hogy lassan minden egri háztartásban van már legalább egy „ingyenes” bérlet! S lám, most a kormány a vármegye- és országbérletekkel ugyan szerényebb módon, de valami hasonló konstrukciót szeretne megvalósítani. A hírek szerint csak 14 év alatt gondolkodnak ingyenes bérletben, a 15-25 éves korcsoportnak  pedig ötven százalékos kedvezményt fognak biztosítani. Hát akkor most én mondom, hogy tessék Egerről példát venni, mert mi két évvel előztük meg a kormányzati szándékot, sőt! A támogatás mértékét tekintve messze túl is szárnyaltuk azt, hiszen az egriek az év 365 napján, napi 2 forint 70 fillérért utazhatnak korlátlanul. Magyarországon továbbra is egyedülálló módon az összes megyeszékhely közül, egyedül nekünk egrieknek van erre lehetőségünk. Van mire büszkének lennünk! Ez igazi siker! – fogalmazott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában