Hétvégi idill

Az egész hétvégém zsúfolt volt, két ház között ingáztunk, takarítottunk és segítettünk. Pénteken délután munka után nővéreméknek segítettünk az új házuknál. Takarítottunk, pakolásztunk, minden olyasmit csináltunk, ami költözés előtt szükséges. Szombaton is hasonló volt a program, de ekkor párom nagyszüleinek házánál segítettünk, mert újra lett festve az egész alsó szint. Takarítottunk, pakoltunk, selejteztünk, mindent visszavittünk a helyére és elfáradtunk. 

Végül vasárnap is ugyanez volt a program, ismét nővéreméknél. Nővéremmel, édesapánkkal és a sógorommal takarítottunk és pakoltunk, míg édesanyám az unokahúgomra vigyázott. Szinte egész nap meg sem álltunk, csak ebédelni és kávézni. Nagyon kimerítő volt, de legalább jól haladtunk, láttuk kialakulni az új életteret. Minden portörléssel egyre közelebb került hozzánk a ház, már nem idegenként megyünk oda.

Az ilyenfajta rohanást és hétvégi megterhelést én nem annyira kedvelem, mégis azt kell mondanom, hogy kellemes hétvégén vagyunk túl. Annyi segítség és közös program, emlék után nem tudnám azt mondani, hogy semmi jó nincsen a felújításban, a költözésben. De ami a legszebbé varázsolta a hétvégét az a fél óra volt, amit unokahúgom altatásával töltöttem. Most altattam először én a kisbabát, ezért eddig nem is tudtam, hogy mennyire csodálatos érzés az, mikor a karunkban alszik el egy kisgyermek. Bár szívesen aludtam volna én is, mégis annak örültem legjobban, hogy ő szundizik.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás GettyImages)