2024.02.21. 10:45
Négymilliárd 286 millióból gazdálkodhatnak idén Füzesabonyban
Elfogadta a képviselő-testület a város 2024. évi költségvetését csütörtöki soros ülésén. Erről az ülést vezető Nagy Csaba, Füzesabony polgármester tájékoztatta portálunkat.
Azt a városvezető külön is hangsúlyozta, hogy stabilabb büdzsét sikerült létrehozni, mint 2023-ban. Ami a főbb paramétereket illeti: 2024-ben a város 4 milliárd 286 millió 46 ezer forintból gazdálkodik. Igen fontos eleme a büdzsének, hogy egyensúlyban vannak a kiadási és bevételi oldalak is. A normatív támogatások összege 106 millióval több mint tavaly, s így az állami normatíva már közelíti az egy milliárdot, 900 millió forint.
– A felhalmozási tartalék egy milliárd 549 millió forint, a működési támogatás meghaladja a négyszáz milliót. A szolidaritási adóként 215 millió forint szerepel a büdzsében, beruházásra 16 milliót, felújításra 82 milliót, közvilágítás korszerűsítésére 31 milliót különített el döntésével a testület. Az általános tartalék soron 1,4 milliárd forint szerepel. Idén több civil szervezet pályázhat önkormányzati támogatásra, s az elérhető összeg 2024-ben három millió forint. Jut a közutak felújítására, rendben tartására is, mégpedig 31,7 millió forint – sorolta a legfőbb tételeket Nagy Csaba.
A képviselők egyébként 12 napirendi pontot tárgyaltak meg csütörtökön. Egyebek között területvásárlást szavazott meg a grémium, mintegy 300 négyzetmétert vesznek meg a Tobroco Kft.-től útépítésre.
Pályázhatóvá tették – 30 ezer forint +ÁFA/ hó áron – az autóbuszváróban lévő illemhely bérleti jogát, valamint a piac bérleti jogát is. Utóbbit 50 ezer forint +ÁFA/ hó áron. Az ülésen elhangzottak szerint 2024-től kezdve a FÜV Kft.-hez tartozik a nagyobb beruházások lebonyolítása. A grémium elfogadta a Városi Könyvtár 2023. évi beszámolóját és a 2024. évi munkatervét is.