Természet

2024.03.17. 16:15

A Mátrában folytatódott az Egererdő madárvédelmi programja + videó

Az Egererdő Zrt. 2020-ban határozta el, hogy az odúlakó madarak életfeltételeinek javítása érdekében minden évben létrehoz új odútelepeket, olyan középkorú erdőkben, ahol a fészkelés lehetőségei korlátozottak.

Heol.hu

Elkészültek a madárodúk

Forrás: Egererdő Zrt.

A múlt héten a mátrai Görgőbükki út mentén helyeztek ki ötven odút („A” és „B” típusúakat) az erdészeti társaság kollégái, létrehozva ezzel egy új madárvédelmi telepet,  lehetőséget kínálva a környékre jellemző odúlakó madaraknak ( szén-, kék- fenyves- és barátcinege, örvös légykapó, csuszka, stb.), hogy helyben letelepedjenek, menedéket találjanak, és biztonságos körülmények között neveljék fel az utódokat idén, és az ezt követő sok-sok éven keresztül - derült ki az Egererdő Zrt. szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményéből.

A fenyőelegyes bükkös középkorú állományban egymástól átlagosan 40 méterre helyezték el a madárlakásokat az erdészek. Az odúk helyét szakmai térképész programmal is rögzítették a zöldruhás madárvédők, így bővítve a cég térképes odúkataszterét.

A kellő távolság megtartása mellett az odúkihelyezésnél még számos dologra oda kellett figyelni a szakembereknek. Többek között az uralkodó szélirány, a biztonságos felfüggesztés, a 2-4 méteres magasság, a berepülő nyílás szabadon hagyása és egyéb szempontok figyelembe vétele is, mind befolyásolják a későbbi sikeres költést.

A korábbi odútelepek tisztítása, karbantartása folyamatban van, ahol a fészekanyag alapján, illetve a tojásmaradványokból lehet következtetni a bennük költő madarak családjára vagy fajára, és a költés sikerességére.

Ez a program is jól mutatja, hogy az erdőgazdaság hangsúlyos tényezőként kezeli az ökológiai szempontokat és a madárvédelmet, mely többek között az erdő biológiai sokszínűségét és vitalitását is szolgálja.

Az elhivatott szakembereknek hála idén tavasszal további odútelepek létesülnek, az erdészeti társaság felsőtárkányi, parádfürdői és szilvásváradi erdeiben. A 2024-es tervek megvalósulásával akár 600-800 fióka is kikelhet a tojásokból az új madárlakásokban.

Az Egererdő Zrt. odúprogramjáról 2023-ban az Erdőmánia Magazin is tudósított, ahol Dudás Béla erdészetvezető bemutatta, hogyan is kapcsolódik össze a madárvédelem és az erdőgazdálkodás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában