A mosolyotok

Gyöngyössolymosról érkezett a – meglehet, már remegő kézzel írt – hagyományos levél. A nyolcvanas éveiben járó feladója azt írja a régi nőnapokról, hogy ő mindig olyan szocialista „csökevénynek” tartotta ezt a napot. „Ettől függetlenül nem voltak rosszak, kikapcsolódtunk egy délutánra a mindennapi taposómalomból, ahogyan akkoriban mondtuk.” A Valentin-napról is kifejti a véleményét olvasónk, aki úgy gondolja, hogy ennek semmi köze hozzánk, magyarokhoz, talán a szerelemhez sem. „Üzletről, pénzről szól, és úgy tudom, Amerikából érkezett hozzánk, mint minden más, ami a pénzről szól” – fogalmazza meg sommás véleményét Barnabás bácsi, akit a 15 évnyi korkülönbség miatt bácsiztam itt le. 

Nem kellett kétszer átolvasnom az egyoldalas levelet, hogy kialakuljon egyetértő véleményem, hiszen az idős úrnak igaza van. Vélhetően azok a hölgyolvasók is megértik, hogy bár itt valami olyan szövegnek lenne a helye, amelyben a nőket dicsérem, arról szóló mondatoknak, hogy milyen fontosak is ők, s mennyire egyenrangúak velünk, férfiakkal, mégsem ilyen gondolatok szerepelnek itt. Mi több, a sablonná lett mondatokat is kerülöm, amelyek arról szólnak, hogy ne csak az év egy napján forduljunk szeretettel a nőkhöz, vigyünk virágot, hanem mind a 365-ön. Rosszul adná ki magát ez a megközelítés most. Inkább azt mondom, hogy milyen jó is látni a lányok huncut, az asszonyok megfontolt, s az idősödő nők tapasztalt mosolyát. Az év minden egyes napján. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)