2024.03.27. 15:59
Több mint 200 kárókatonát vadásztak le a Tisza-tavon
Külföldi gyűrűs példány ezúttal sem került elő. A kárókatonák gyérítése szokásos feladat.
A kárókatona téli riasztása és gyérítése már szokásos feladatnak számít a Tisza-tavon. A személyi és tárgyi feltételek rendelkezésre álltak, így 2023 decemberének végén elkezdődött a halállomány megóvását célzó munka – írja a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. Az enyhe tél és a folyamatosan levonuló árhullámok azonban rendkívül megnehezítették a szakemberek dolgát.

Forrás: Knap Zoltán/Bors
– Habár a magas téli vízszint előnyös volt a halak telelése szempontjából, a gyérítés szempontjából hátrányosnak tekinthető. Az egyes vízterek ugyanis csak rövid időre fagytak be, így a tél nagyobb részét kitevő jégmentes időszakban a kárókatona nagy területen tudott élelmet keresni. Mindössze két olyan hét volt, amikor a Tisza-tó tározótere valamelyest befagyott, és emiatt a madarak kisebb területre koncentrálódtak. Ez január második és harmadik hetében történt, ekkor tudtunk a leghatékonyabbak lenni az állományszabályozásban. Volt olyan nap, amikor 36 egyedet sikerült elejteni. A további enyhülés miatt a vonuló csapatok elhagyták a Tisza-tó térségét, és elindultak vissza észak felé. A gyérítés februárban jóformán véget ért, mert már annyira kevés kárókatona volt a területen, hogy nem volt észszerű folytatni a munkát – közlik.
Mindezzel együtt elmondható, hogy ebben a szezonban 232 kárókatonát sikerült levadászni. Ez 25-tel több, mint egy éve, amikor 207 egyedet ejtettek el. Külföldi gyűrűs példány ezúttal sem került elő.