Empátia

Nemrégiben több napot is kénytelen voltam betegség ­miatt otthon tölteni, s nekem egy percig sem volt kérdéses, hogy táppénzre megyek. Életkoromból kifolyólag kevés szabadnapom van, jól kell sáfárkodnom velük. Azonban meglepődve tapasztaltam, hogy kevesen vannak velem ha­sonló véleményen ez ügyben. Ki azért nem akar táppénzre menni, mert akkor a hó végén kevesebb fizetés érkezik, ki pedig azért mert attól fél, elveszítheti az állását. Egy idős hölgy hosszú percekig ecsetelte lánya helyzetét, aki egy vak gyermeket nevel egyedül, és hogy bizony az anyuka munkahelyén nincsenek tekintettel a helyzetére, egyenesen rossz szemmel nézik, ha az asszony hiányzik emiatt.

Nem mi választjuk meg, hogy betegek akarunk ­lenni, vagy sem, ahogyan ez az anyuka sem tehetett arról, hogy kisfia vak, és különleges törődést igényel. Az empátia szó kattogott a fejemben hosszú percekig beszélgetésünk után, és hogy miket okozhat ennek hiánya. Egyrészt az e fontos képességgel nem rendelkezők számára egyértelműen sivárabb életet, környezetüknek pedig sok-sok gyötrődést. Holott az egymással való törődés, a másik helyzetébe való beleélő képesség elengedhetetlen a mindennapi életben.

Legközelebb amikor megszólnánk, egy pillanatra álljunk meg, és gondoljunk bele, mi lenne, ha mi lennénk az ő cipőjükben. Ezzel talán megelőzhetjük, hogy olyanért büntessük őket, amiről nemcsak hogy az adott személy, de senki nem tehet.