A tervek szerint októberben rendezik meg az egri utcazenészek versenyét

A korlátozások miatt októberre tervezik a szervezők az Utcazenészek Versenyét Egerben. Reményeik szerint akkor már nem lesz akadálya a lebonyolításnak.

Heol

Az utcazenészek versenye is sok látogatót vonzott Egerbe

Forrás: Heves Megyei Hírlap (archív)

Fotó: Huszár Márk

– Bár még jó ideig tartani fognak a korlátozások, de mi ettől függetlenül eltökéltek vagyunk abban, hogy a 2020. évben is elhozzuk nektek az utcazenészeket Egerbe – olvasható a zenei fesztivál szervezőinek Facebook-oldalán.

A tavaly júniusban megrendezett fesztivál nagy sikert aratott, azonban idén a koronavírus-járvány miatt a szervezők már inkább októberre hirdették meg az Utcazenészek Versenye Egerben 2020 elnevezésű rendezvényt. A szervezők idén már hatodik alkalommal szeretnék szabadjára engedni a zenét Eger utcáin.

– Úgy látjuk, hogy nagy biztonsággal az idei évben október 2-4. napjára tudjuk megszervezni a szeretett programunkat – hirdetik a szervezők, akik azt is elárulták, hogy az utcazenészek szintén várják a találkozást, idén is számos új produkcióval készülnek és régi, ismerős arcok is felbukkannak majd.

A szervezők több újítással és meglepetéssel is készülnek a rendezvényre, reményeik szerint októberben nem lesz akadálya a a felszabadult örömzenének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!