Nyerhetünk azzal is, ha az író elbaltáz valamit, derült ki az egri Kultúrszalon Fesztiválon

Milyen érzés híresnek lenni? - ez a kérdés is felmerült az izgalmas beszélgetésen, mely telt ház előtt zajlott az egri fürdőromban, mely új nyári rendezvényhelyszín Egerben.

- Ezt először egy gimnáziumi találkozón kérdezték meg tőlem. Mire visszakérdeztem, hogy a diákok közül ki az, aki már hallott rólam azelőtt, hogy megérkeztem volna. Dermedt csend volt a válasz – ezzel érzékeltette Grecsó Krisztián, milyen a viszonya a hírnévhez. A beszélgetőtárs, Weil Zoltán kérdésére kifejtette azt is, hogy nem szereti, ha nem vágtázik az író. Vagyis nem kezd el anélkül dolgozni egy szövegen, mielőtt egyéni motivációja volna. Most éppen egy családregényen dolgozik, melynek a főhőse az édesapja. Mielőtt azonban belevágott volna a hatvanas, hetvenes évek falujában játszódó aparegénybe, előtte el kellett végeznie a megbocsátás munkáját. Maga az írás ugyanis nem lehet terápiás munka, mert az nem volna szépirodalom Grecsó szerint.

- Eljutottam oda, hogy képes vagyok indulat nélkül dolgozni a szövegen – mondta. Elárulta azt is, mekkora teher volt neki alkoholista szülő gyermekének lenni, s ez milyen megbélyegzést, sőt átkot jelentett számára.

- Még mindig sokan figyelnek arra, amit az írók csinálnak. Az emberek ugyanis gondolkodni akarnak az életükről, a sorsukról. S ez igaz még egy falusi kocsmában is, ahol már limitált az agysejtek állománya – válaszolta a másik író, Háy János az irodalom hasznát firtató kérdésre. Elárulta, hogy ő érzelmileg közeledik a dolgokhoz, ugyanis ez a művész dolga. Nem meglepő hát, hogy hisz abban: a könyv is több annál, mint pusztán eladásra váró árucikk a polcon. Háy János egyébként úgy gondolja: a művészetnek nincsen praktikus oka és célja. A művészet önmaga célja. Az írás pedig magányos műfaj, hiszen az alkotó még az olvasóra sem gondol közben, ideológiákra meg pláne nem.

- Az írás befelé dolgozás. Magányos dolog ez, vagyok én, és van a szöveg. A szereplőim jobban élnek, mint én – magyarázta. - Mindenki önmagáról akar olvasni. Arról, hogy kicsoda ő a világban. Mi írók más sorsokba bújtatjuk azokat a problémákat, melyek foglalkoztatnak – ábrándította ki Háy János azokat, akik eddig azt hitték volna, hogy az író élete csupa izgalom és kaland. Más kérdés, az író elmesélte azt is, hogy nemrég Indiában járt, s immáron nem először. Ezúttal a évforduló apropóján Petőfi verseivel próbálta megismertetni a népes ország magyar irodalomra kíváncsi lakóit.

- Csesztetek már el könyvet? - többek közt ezt a provokatívnak szánt kérdést is az íróknak szegezte a Kultúrszalon Fesztivál nyitónapján az egri beszélgetőtárs, Weil Zoltán.

Grecsó Krisztán elismerte, hogy kifejezetten sok hibával dolgozik, és a Tánciskola című regényében többet is vétett. Mentségül szolgálhat persze, hogy az olyan neves írók, mint például Szabó Magda, ugyancsak hibát hibára halmoztak - legalábbis egy másik író értő szeme ezt észreveszi –, a regényük mégis működik. Sőt, Móricz Zsigmond Sárarany című regényéből is kimutatta az irodalomtörténész, hogy a súlyos hibái miatt rossz, csapnivaló regénynek kellene lennie, ennek dacára remekmű, magyarázta Grecsó.

Háy János még erre is kontrázott: az írói hibák olykor egészen újszerű dolgokat eredményeznek. Minden új stílus egyben rontás lehet. Gogol például ukrán volt, nem tudott tökéletesen oroszul, és ezzel megalapozta az új orosz irodalmi nyelvet, mesélte.

S ez legalább vigasztalhatja a kortárs alkotókat – ha valamit elbaltáznak vagy rosszul csinálnak, még azzal is új korszakot nyithatnak az irodalomban...