Újabb diadal

2023.06.26. 18:17

Szenzációs hangulat a célban – Tömegek tapsoltak Valter Attilának Pannonhalmán + videók

A jelenlegi legjobb magyar bringás, Valter Attila a tavalyi rendkívül szoros befutó után, idén nem bízta a véletlenre az újabb magyar bajnoki cím megszerzését a főapátság árnyékában Pannonhalmán.

HEOL

Valter Attila ezúttal Pannonhalmán ünnepelhetett

Forrás: Tóth Kata/Kisalföld

Korábban portálunkon is beszámoltunk róla, hogy ismét országúti országos bajnoki címet szerzett az egykori egri egyetemista, Valter Attila. A Jumbo-Visma bringása ezzel pályafutása során másodszor lett bajnok, ezúttal Pannonhalmán ünnepelhetett.

Ahogy arról a Kisalföld is beszámolt, Valter Attila szárnyalt az apátság felé vezető emelkedőn, s végül közel két és fél perces előnnyel nyerte meg 2022 után 2023-ban is az országúti országos bajnokságot. Mögötte Dina Márton lett a második, aki az utolsó előtti körben hagyta faképnél riválisait, míg harmadikként Fetter Erik ért célba.

– Miután Karl Ádám is leszakadt rólam, arra számítottam, hogy utolérnek és az emelkedőn kell majd újra támadnom – nyilatkozta a célba érkezés után Valter Attila.

– Ez viszont végül nem így történt, tudtam, hogy hátul nincs egyetértés, ekkor mentem egy öt-tíz perces maximumot, onnantól kezdett el igazán nőni az előnyöm. Nagyon nehéz volt az egész napot szökésben tölteni, de még mindig jobb volt így, mint a mezőnyben folyamatosan átvenni a tempóváltásokat – tette hozzá.

Az egri egyetem korábbi hallgatóját óriási üdvrivalgás fogadta a célba érését követően:

Később pedig természetesen a jól megérdemelt pezsgőzés sem maradhatott el:

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában