2024.01.14. 10:00
Eszterházy Egyetem: erős mezőnyben szerepeltek a Téli Európa-bajnokságon
Révész László vezetésével háromfős csapat képviselte az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemet (EKKE) az Európai Egyetemi Sportszövetség (European University Sports Association- EUSA) Téli Európa-bajnokságán.
A Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Eb-n indult csapata
Forrás: uni-eszterhazy.hu
Az európai egyetemek legnagyobb sportversenyén 19 ország több, mint 200 versenyzője vett részt a olaszországi Val di Zoldo városában. A nőknél több nemzetközi szintű versenyző is megmérettette magát, így erős mezőnyben kellett helytállni – szerepel az egyetem honlapján.
Az EKKE hallgatói közül a sífutó olimpikon, Pónya Sára szlalomban a 19., míg óriás-műlesiklásban a 20. helyen végzett.
Vislóczki Bianka óriás-műlesiklásban a 22. helyen zárt. A férfiaknál Hegyi Domonkos doktorandusz hallgató olimpiai- és nemzetközi szintű versenyzőkkel mérette meg magát, ő szlalomban a 31. helyen fejezte be a téli Eb-t.
– Nemzetközi verseny lévén számítottunk az erős mezőnyre, de nem gondoltuk, hogy több egyetem olimpiai szintű sportoló is nevez, így az intézményünk hallgatói által elért eredmények példaértékűek. Hazánk nem kimondottan a téli sportágak országa, így a megszerzett eredmények tovább ösztönzik a téli sportok népszerűsítését hallgatóink körében – fogalmazott az egri csapatot vezetett Révész László, az EKKE Sporttudományi Intézetének igazgató-helyettese.