2024.03.15. 10:41
FC Hatvan: az 1–1-től sokkal jobb (lenne) az 1–0
A gyöngyösiek szombaton, a hatvaniak és az egriek vasárnap lépnek pályára az NB III. Északkeleti csoportjának 20. fordulójában.
A hatvaniak (jobbra) beérhetik vasárnapi ellenfelüket
Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap
Szombat, 14.00:
DVSC II. (4.)–GYÖNGYÖSI AK (16.)
Debrecen, DEAC Sporttelep. V.: Lovas László (László, Balla).
Egerben a 92. percben kapott góllal szenvedett 2–1-es vereséget a kis Loki, ami nemcsak elkeserítette, de fel is bőszítette Máté Péter csapatát. Így aztán még (pont)éhesebb lehet majd a debreceni gárda a kisvárdai tartalékokkal szemben 1–0-ra alulmaradt sereghajtóval szemben. A GYAK eddigi kilenc idegenbeli összecsapásán mindössze egy döntetlent ért el, de úgyis lehet közelíteni, hogy idén vendégként még veretlen a gárda, lévén, hogy az egyetlen remi két héttel ezelőtt Egerben született (1–1).
Ősszel: 3–1.
Vasárnap, 14.00:
FC HATVAN (12.)–DVTK II. (10.)
Hatvan, Népkerti Spt. V.: Hajdú Dávid (Ancsin, Halmai).
Két csapat akad a mezőnyben, amely eddig nyolc döntetlent ért. A cigándiak azért harmadikok, mert ők emellé kilenc győzelmet „pakoltak”, míg a hatvaniak csak négyszer érezhették meg a siker ízét. A DVTK II. ellen azonban azért is lenne fontos a diadal, mert ez esetben pontszámban beérné diósgyőri vendégét Zoran Szpisljak csapata. A hat darab 1–1-es iksz nem mutat rosszul, ám az 1–0-s győzelem sokkal szebb tavaszi képet festhetne a Zagyva-partján.
Ősszel: 2–1.
FC TISZAÚJVÁROS (7.)–EGER SE (6.)
Tiszaújváros, Sportcentrum. V.: Nagy Attila László (Zahorecz, Kovács Z.).
Ahogy még ősszel az Eger, úgy két hete a Tiszaújváros is legyőzte az éllovas Putnokot (1–0), majd döntetlennel tért haza Cigándról (1–1). A borsodiak – soraikban a korában az ESE-ben is megfordult Vitelki Balázzsal, Valkay Richárddal, Lőrincz Patrikkal, Géringer Lászlóval és az edző Vitelki Zoltánnal – masszív gárdát alkotnak. Az egriek öt egymást követő hazai mérkőzés után látogatnak újra idegenben abban a reményben, hogy folytatni tudják október 15-e óta tartó, nyolc meccsből álló veretlenségi sorozatukat.
Ősszel: 1–0.
A további program
VASÁRNAP
11.00: Újpest II.–Tiszafüred
11.00: Kisvárda II.–DEAC
14.00: Karcag–Cigánd
14.00: SBTC–Putnok
14.00: REAC–Sényő