Körözés

2022.12.11. 10:59

Tiszanánai rejtély: 18 éve nem tudni, kik voltak azok a nők, akiknek megtalálták a holttestét

Alig egy hónap különbséggel bukkantak rájuk.

HEOL

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Még 2004. április 19-én talált rá a Hevesi Rendőrkapitányság egy 166-170 centiméter magas, kövér testalkatú, barna hajú, hiányzó fogazatú, feltűnően vastag nyakú holttestre Tiszanánán. Különös ismertetőjegyeként említik a sebhelyeit: a has középvonalában, a köldök és szegycsont között műtéti heg (epehólyag eltávolítás), méhében cseresznye nagyságú, illetve ping-pong labdányi jóindulatú daganatos izom göbös elfajulás volt megfigyelhető. Megjegyzésként írják: kissé molett, haja szinte teljesen leázott, hátul barnás színű foltok voltak találhatók. Az arc lágyrészei megsemmisültek, a nyaka vaskos, a fogazata erősen hiányos volt.

Az elhunyt felsőrészén bordó pulóvert, három patentos, piros cérnával varrt pólót viselt, utóbbinak a címkéjén a „thailand” felirat szerepelt. Továbbá 40-es méretű, műszálas, gombos és cipzáras fekete nadrág volt rajta, illetve egy szintén fekete színű cicanadrág. Az alsóneműjének elején foszlányokban ugyan, de találtak egy kis masnit. Fekete bőr, belső oldalán cipzáras csizmájának talpa barna színű, rajta a 61/1 jelzés szerepelt, valamint címkéjén az „echt leder” szavak voltak olvashatók.

Alig egy hónapra rá, 2004. május 13-án a Hevesi Rendőrkapitányság ismét talált egy 161-165 centiméter testmagasságú, kövér testalkatú holttestet Tiszanánán. Az elhunytnak magas homloka, kerek arcformája, kicsit fejhez simuló fülkagylója, egyenes szája, hiányzó fogazata és rövid nyaka volt. További megjegyzésként írja a rendőrség a következőket: közepesen fejlett, kissé elhízott, erősen oszlott, a haja leázott, a szeme színe nem volt megítélhető. Különös ismertető jele: jobb melle kisebb volt a balnál.

Halála pillanatában fekete pulóvert, barna mellényt, fekete vagy szürke pólót, illetve fekete színű cicanadrágot és 42-es hótaposó csizmát viselt. Utóbbi  oldalán a winter szó, talpán a tarant és orient feliratok álltak.

Akinek bármilyen információja van az esetekkel kapcsolatban, az miharabb értesítse a Hevesi Rendőrkapitányságot a 36/522-111-es telefonszámon vagy a [email protected] e-mail címen.

Nem csak a tiszanánai lányok kilétére nem derült fény Heves megyében

Idén augusztusban Pélynél találtak egy ismeretlen elhunytat.

Szeptemberben pedig a Hatvani Rendőrkapitányság bukkant rá egy holttestre Rózsaszentmártonban.

Az alábbi cikkben rendőrkapitányságokra bontva gyűjtöttük össze a megoldatlan eseteket.

Végül a füzesabonyi rendőrkapitányság még a 90-es években történt vonatgázolás áldozataihoz kéri a lakosság segítségét.

 


 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában