Pétervására

2018.08.26. 08:25

Kicsik, nagyok együtt ünnepeltek

Harmadik alkalommal rendezték meg a városban a Térünnep elnevezésű egész napos programot.

B. K.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A rendezvény, melynek célja a szórakoztatáson kívül a helyi és környékbeli termelők és vállalkozók portékáinak népszerűsítése, illetve az elmúlt hónapokban megvalósult fejlesztések bemutatása volt.

Az idén azt is megünnepelték, hogy a város központjában számos intézmény megújult, új szolgáltatásokkal, és szépen gondozott zöldfelületekkel gyarapodott a városközpont.

A III. Pétervásárai térünnep megnyítója Fotó: beküldött

Az ünneplőket Eged István, a város polgármestere köszöntötte, majd a Zöld város nevű városrehabilitációs pályázat első ütemében megépült létesítményeket látogatták meg, köztük a Sportok házát, és az önkormányzati tulajdonú, felújított üzlethelyiségeket, a polgárőrök és a közmunkások számára kialakított, komfortos épületegyüttest, illetve a parkosított felületeket.

Megtudtuk, az 575 millió forintos projektsorozatnak eddig nagyjából a harmada valósult meg, közel kétszáz millió forintos értékben.

A nap folyamán egymást követték a bemutatók, koncertek, színpadi produkciók, s végül a Republic együttes adott fergeteges koncertet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában