2018.10.14. 15:06
Lelkes fiatalok zsivaja töltötte meg a várat
Több mint harminc éves hagyomány az egri és város környéki hatodik osztályos diákok részvételével az a várjáték, amely az Egri Kulturális és Művészeti Központ és a Dobó István Vármúzeum közös szervezése.
Az iskolák tanulócsoportjai szeptember közepéig jelentkezhettek a Végső ostrom 2018 nevű látványos programra. A várbeli történelmi játék népszerűségét jelzi a csaknem 500 diák. A gyerekeket szombaton délelőtt 9-től 13 óráig izgalmas vitézi próbatételek várták: bátorsággal, leleménnyel, valamint csapatmunkával erősítették az egri várvédők dicsőségét.
A szervezőktől megtudtuk, hogy az általános iskola 6. osztályosainak szervezett rendezvény sok történelmi ismerettel és múzeumpedagógiai elemekkel megújítva várta a nebulókat. A program reggel 9 órakor az eskütétellel kezdődött, majd a várban több csapat vetélkedett egymással, miközben történelmi helyszíneken, egy előre meghatározott útvonalat bejárva különböző feladatokat oldottak meg.
A végső ostrom: EKMK várjátékok gyerekeknek
Hét állomáson felváltva teljesítették a csapatok a próbákat. Amíg a diákok egyik fele például a dobon borsó, a settenkedő, a mocsárjáró vagy a célba dobó feladatokat oldotta meg, addig a másik részük interaktív bemutatókon vett részt. Volt solymász- és fegyverbemutató is, valamint nem maradhatott el a népszerű zoknicsata sem.
Az eredményhirdetés után a győztes csapat egy gyönyörű karddal lett gazdagabb, melyet büszkén vihettek haza.