Az egri bölcsődékben is lesz gyermekfelügyelet – Íme a részletek!

A bölcsődék a gyermekek biztonsága érdekében ügyelnek a felületek és tárgyak, játékok fertőtlenítésre.

Heol

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A kormányzati döntés értelmében, a bölcsődék továbbra is fogadhatják a gyermekeket a korábban bevezetett, hatályos járványügyi védelmi intézkedések szigorú betartása mellett – tájékoztatta a Heolt Varga T. Orsolya polgármesteri referens.

A Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság az ellátással kapcsolatos ajánlásokat, illetve a gyermekek és a kollégák egészségét figyelemmel kíséri és szükség esetén megteszi az indokolt lépéseket. A bölcsődék a gyermekek biztonsága érdekében ügyelnek a felületek és tárgyak, játékok fertőtlenítésre, továbbá a szabad levegőn való tartózkodást részesítik előnyben.

Felhívják a figyelmet: kiemelt cél, hogy a gyermekek felügyelete, ellátása és gondozása folyamatos maradjon, ezzel is segítve a szülők munkavégzését.

Ahogy arról korábban beszámoltunk: Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetsége nevében kérte Gulyás Gergelyt, hogy biztosítsák a napközbeni gyermekfelügyeletet kis csoportokban, korlátozott létszámmal, mert például sok egészségügyi dolgozó nem mehet szabadságra. Ennek értelmében az önkormányzatok kérésére a kormány hétfőtől is biztosítja az óvodákban és az iskolákban a gyermekfelügyeletet.

" data-width="500" data-show-text="true">

">Gyöngyös, Felsőtárkány és Ludas ovijai már biztosan fogadják a helyi gyerekeket. Mondjuk a részleteket 👇

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány terjedésének csökkentése érdekében hétfőtől április 7-ig, a tavaszi szünet végéig bezárnak az óvodák, az iskolák hétfőtől online oktatásra térnek át.

Hozzátette: mindenkit arra kérnek, hogy ha van erre módja, akkor otthon oldja meg a gyermekfelügyeletet. Ha valakinek a munkája nem teszi lehetővé, hogy otthon maradjon gyermekével, vagy nem tud gondoskodni a gyermekfelügyeletről, akkor – az önkormányzatok kérésére – lehetővé teszik, hogy hétfőtől az óvodákban, az iskolákban is legyen gyermekfelügyelet – közölte.

" data-width="500" data-show-text="true">

">Egerben több óvodában is lesz gyermekfelügyelet. Nálatok mi a helyzet❓😷 #koronavírus

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában