beruházás

2021.06.17. 20:00

Újabb lépést tettek az egri intermodális csomópont felé

Tavaly kezdték el terveztetni az egri intermodális csomópontot, amellyel megvalósul a távolsági és helyi busz-, valamint a vasúti közlekedés összekapcsolása. Most határozat is született a terület rendezéséről.

Szabadi Martina Laura

Az egri vasútállomás átszállókapcsolatait is fejlesztik ezzel. Archív

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

Az intermodális csomóponttal (IMCS) kapcsolatban tavaly ősszel lakossági fórumot tartottak, ahol Kacsó János egri főépítész az első ütemének tervezetét ismertette. A dolgok akkori állása szerint még csak a terveztetésre volt forrás, a megvalósításhoz kormányzati döntés szükséges, amellyel két év alatt elkészülhet a csomópont.

A napokban egy polgármesteri határozatban közzétették a helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosítását a Hatvani hóstya városrészben: ez pontosan a Deák Ferenc, Hadnagy és Ady Endre utca, valamint Sas út által közrezárt tömb. A módosítás célja, hogy a terültek korábbi besorolása illeszkedjen az engedélyeztetési terv tartalmához. A dokumentum szerint ez ugyanis Eger vasútállomás IMCS átszállókapcsolatainak fejlesztése és P+R parkolók fejlesztése címmel már elkészült. A témával kapcsolatban lapunk Kacsó Jánostól kért felvilágosítást, ám a főépítész kérésünkre lapzártáig nem reagált, így cikkünkben a határozatra támaszkodunk.

Az egri vasútállomás átszállókapcsolatait is fejlesztik ezzel
Archív fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

A polgármesteri határozat egy 2004-es közgyűlési határozatot módosít úgy, hogy a meglévő öt különböző kategória teljes vagy egyes részeit átsorolják az új terveknek megfelelő követelmények szerint. Ez csupán azon változtat, hogy egy adott szakasz melyik területhez tartozik, és az első vagy a második ütemben épül majd valami az adott részre. Az egyik módosítás szerint például a Vasút utca beolvad az IMCS I. ütemének területfelhasználásába. A munkálatok során megújul, létrejön egy új parkoló és egy új út is a Hadnagy utca valamint az Állomás tér között. Leszálló, felszálló és parkoltató állások épülnek, délre a Sas út irányába, valamint fedett szabadtéri várók és utasforgalmi tájékoztatók. A korábbi tájékoztatás szerint ezen a területen öt le-, tíz felszálló és tizenegy parkoltató állást hoznának létre belső buszforgalmi sávokkal, fedett szabadtéri várókkal, illetve utasforgalmi tájékoztatókkal. Több P+R és B+R parkoló, illetve kerékpáros és gyalogút valósul meg.

Az eredeti cél évekkel ezelőtt az volt, hogy a központi buszpályaudvart teljesen áthelyezzék, ám ezt a város és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) mára elvetette. A fejlesztéssel tehát a buszpályaudvar csak részben kerül át a Vasút utcába, a Barkóczy utcai megálló is megmarad megosztott kapacitással, csökkentett forgalommal, terheléssel. A dokumentum szerint így az IMCS nem eredményez többlet környezeti terhelést, az egész buszpályaudvar kitelepítése a teljes tömbre hatott volna, ám a mostani tervekben ez a területfelhasználás belsejében koncentrálódik. Nem változik a beépítési sűrűség sem, már nem igény vagy cél a teljes átrendezés, az átalakulás is csak a tömbbelsőben zajlik. Mivel nem jelölnek ki újabb beépítésre szánt területet, így a biológiai egyensúly sem változik. A határoló utak mentén a kialakult épített környezet változatlanul megmarad. A zöldítést kizárólag forgalomtechnikai szempontok határozzák meg, de a gyalogos és kerékpárutakat kísérő, területhasználatot elválasztó fásítás a jelenleg hiányos zöldfelületi rendszert javítaná az IMCS határán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában