Spórolás

2022.09.20. 11:32

Nem épülnek kondiparkok és nem újul meg a járási hivatal sem Heves megyében

Beruházások elhalasztásáról döntött a kormány, Heves megyéből szabadtéri kondiparkok, körforgalom és az Egri Járási Hivatal épülete is szerepel a listán.

T. B.

Az egri kondipark még megépülhetett az Érsekkertben, de a most készülők sorsa függőben van

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Közel háromszáz felfüggesztett beruházás szerepel azon a listán, amelyet Csepreghy Nándor miniszterhelyettes a DK-s Vadai Ágnes részére küldött el a parlamenti iromány-rendszeren keresztül. A képviselőnő írásbeli kérdést tett föl Lázár János építési és beruházási miniszternek, hogy megtudja, mely állami beruházások leállításáról határozott eddig a kormány. A Világgazdaság írása szerint ugyanis két év alatt összesen 1150 milliárd forint értékű állami beruházás felülvizsgálatát, felfüggesztését határozta el a kormány a beiktatása után szinte azonnal, hogy kiadási oldalon feszesebb legyen az idei és a jövő évi költségvetés. Ennek felelőssége Lázár Jánosra hárult, de a már zajló építkezéseket nem hagyják abba, és az európai uniós forrásból megvalósuló projekteket sem érinti a revízió.

Néhány napja Csepreghy Nándor, az Építési és Beruházási Minisztérium miniszterhelyettese egy nemrég tartott konferencián mondta el, hogy összesen 2100 milliárd forint értékben nem valósulnak meg beruházások, akkor 270 projekt halasztásáról beszélt.

Az ország minden megyéjét érinti a 284 most nyilvánosságra hozott fejlesztés elodázása, főként útépítéseken spórolnak, de átütemeznek egészségügyi és sportlétesítmény-beruházásokat, iskolaépítéseket is, valamint közművesítésekhez kapcsolódó beruházásokat. A tervek szerint a felfüggesztés csak az idei évre és a következőre vonatkozik, később pótolják majd a fejlesztéseket.

A megszüntetett beruházások elnevezésű listára Heves megyéből nagy számban kerültek föl a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Programban tervezett fejlesztések. A közeljövőben nem épülnek ilyen szabadtéri kondiparkok Abasáron, Boldogon, Gyöngyösön, Horton, Kiskörén, Ostoroson és Tiszanánán sem. Elmarad egy darabig az Eger Kormányhivatal Komplett Fejlesztése elnevezésű projekt is, amely azt jelentette volna, hogy az Egri Járási Hivatal szervezeti egységeit egy új épületben helyezték volna el. Ezt a Heves Megyei Kormányhivatal vagyonkezelésében lévő, Eger, Kossuth Lajos utca 13. szám alatti ingatlanon tervezték megvalósítani. A 2018-ban elindított beruházás kapcsán idén már szerződést is kötöttek a kivitelezésre, de mivel azt kormányhatározatban nem hirdették ki, hogy forrást különítettek volna el rá, így eddig nem lépett érvénybe. Az építkezés tavaszi áron még bő nettó hárommilliárd forintba került volna.

A listára két Heves megyei közlekedésfejlesztési projekt is fölkerült, ezek egyike a Gyöngyös-Heves összekötő út 17,4 kilométerénél lévő csomópont megépítése. Ez azt jelenti, hogy egyelőre nem valósul meg a tervezett nagyfügedi körforgalom, ennek létesítéséről még 2020 végén született határozat. Szintén volt útfelújítási terv a Gyöngyös-Parád-Eger másodrendű főúton is, erre is várniuk kell majd a közlekedőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában