Dohányzási tilalom

2022.09.01. 17:15

Nem olcsó mulatság csütörtöktől rágyújtani a gyöngyösi buszpályudvar melletti parkban

Szeptember elsejétől tilos dohányozni ezen a Koháry úti közterületen, a szabályszegők harmincezer forintos bírságot is kaphatnak.

Szabó István

Gyöngyösön a jövő kérdése az, hogy mennyien tartják be a dohányzási tilalmat a buszállomás melletti parkban

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Az ősz első napján hatályba lépett a gyöngyösi önkormányzat dohányzást tiltó rendelete a buszpályaudvar mögötti, Koháry úti parkban. Ottjártunkkor jól látható pontokon elhelyezett, a tilalomra figyelmeztető táblák fogadtak. Az is olvasható rajtuk, hogy szeptember elsejétől az elektronikus cigaretta, illetve a dohányzást imitáló elektronikus eszköz használata is tiltott a park térképén piros színnel jelölt részen. Egy információs rajzon látható a buszpályaudvaron a közelmúltban kialakított dohányzóhely holléte is.

Idén júniusban döntött a gyöngyösi képviselő-testület arról, hogy a nemdohányzók védelme, valamint az egészségromlás megelőzése érdekében dohányzásmentes közterületté nyilvánítja a parkot. A város önkormányzatának közleménye akkor úgy fogalmazott, hogy mivel a buszpályaudvaron és a megállókban törvény tiltja a dohányzást, az üzemeltető Volánbusz Zrt. pedig korábban nem jelölt ki a pályaudvar területén dohányzó helyet, a buszállomás mögötti parkban olyan mértékben emelkedett meg a dohányzók száma, ami a gyalogosok egészségére is hatással volt. A városvezetés azt is hozzátette, hogy Gyöngyösön egyébként nem újdonság a dohányzásmentes közterület, a játszótereken és a köztéri sportpályákon is tilos cigarettázni. A közlés szerint plusz problémát jelentett a parkban az, hogy a kihelyezett hulladékgyűjtők ellenére a csikket gyakran eldobták a dohányosok, a terület szemetessé vált emiatt. A tájékoztató kitért arra, hogy a júniusi ülés után az önkormányzat, a korábbi megkeresések után, ismét felhívta a Volánbusz Zrt. figyelmét dohányzásra kijelölt hely létrehozására a buszpályaudvar területén belül. A busztársaság ezután fordult a Nemzeti Népegészségügyi Központothoz, hogy vizsgálja felül a dohányzásra kijelölt hely kialakításának lehetőségét az autóbusz-állomáson. Ennek eredményeként ma már engedélyezett helyen pöfékelhetnek a buszra várók.

Ennek ellenére voltak, akik csütörtökön is a parkba mentek cigarettázni, bár, vélhetően a szemerkélő eső miatt is, gyér számban. Az egyik férfi azt mondta, nem tudta, hogy mától él a rendelet, a figyelmeztető táblát sem olvasta el. Azt még hozzátette, hogy úgyis gyorsan elszívja a cigarettáját, mert indul a busza. Mások nem kívántak nyilatkozni, hogy tudnak-e a tilalomról, látták-e a tájékoztatót a tiltásról.

Ferenczy Dániel, a gyöngyösi városrendészet igazgatója csütörtök reggel arról beszélt lapunknak, hogy a rendészet közterület-felügyelői felkészültek az új feladatra.

– A kollégáim a mindig alkalmazott fokozatosság és arányosság elvét betartva kezdték el ma az ellenőrzést. Először szinte biztosan figyelmeztetnek, illetve tájékoztatják a dohányzókat, hogy már érvényben van a dohányzás tiltása. Mindig az adott szitucáció dönti majd el egyébként, mint más esetekben is, hogy miként járnak el a közterület-felügyelők a szabályszegőkkel. Probléma akkor adódik, ha a dohányzó ember a városrendész felszólítására nem hagyja abba a füstölést, vagy indulatossá válik, esetleg, ha csak verbálisan is, de inzultálja az ellenőrző személyt. Ilyen esetben már feltehetően bírság lesz az ügy vége – foglalta össze Ferenczy Dániel.

A parkban a dohányzási tilalom tetten ért megszegői ezentúl komoly büntetésre számíthatnak, rájuk akár harmincezer forintos bírság is kiszabható lesz. 

Az általunk megkérdezett gyöngyösiek általánosságban nem tartják rossz döntésnek a park füstmentesítését, de nyáron még bőven voltak kérdőjelek. Szőllősi Ervin szerint jó a rendelet, de kérdés, hogyan tartatják be azt. Mint hozzátette, ha sikerül is, elképzelhető, hogy máshol növekszik meg a cigarettázók száma.

Madai Judit szerint sosem a büntetés a hosszú távú megoldás. Úgy vélte, nem lehet mindenhonnan kitiltani dohányosokat, inkább törekedni kellene az alapvető szabályok betartására, a szemetelés elkerülésére, egyszóval a dohányzás kultúrájának a javítására. A gyöngyösiek aggályaira csak az elkövetkező hetek adhatnak választ: a buszpályaudvaron, az újonnan kijelölt helyen csoportosulnak-e ezentúl a dohányosok, vagy a tiltott zóna határán túl kezdenek el tömegesen füstölni és szemetelni?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában