Döntés

2022.10.22. 10:36

Jövőre is 100 millió forintot költhet el a lakosság Hatvanban

Hatvanban folytatódik a közösségi költségvetés elnevezésű sikeres kezdeményezés, melynek során az önkormányzat büdzséjéből egy meghatározott keretösszeget a lakosság „költhet el”.

T. O.

Korábban már illemhelyet is "megálmodtak" e keretből a hatvaniak

Forrás: Albert Péter/Heves Megyei Hírlap

Korábban többnyire évente 100 millió forintban a lakosság dönthette el, hogy mely beruházások valósuljanak meg, így legutóbb például iskolai kerékpártárolókat építettek, okos padot és okos zebrát telepítettek, de korábban már egyebek mellett nyilvános illemhely, út, járda, seprőgép vagy éppen kerékpársáv is szerepelt a kívánalmak között.

Hamarosan elkezdődik a következő év közösségi költségvetésének előkészítése. Ehhez lépésként ötleteket várnak a helybeliektől, hogy melyek legyenek azok a feladatok, amikre szavazni 2023-ban szavazni lehet. A kitételek között szerepel, hogy a javaslatoknak bele kell férniük a közösségi költségvetés keretösszegébe, valamint, hogy a megvalósítandó célok az önkormányzat hatáskörébe tartozzanak, illetve meg kell felelniük a hatályos jogszabályoknak és rendeleteknek is.

– A legfőbb szempont, hogy a hatvaniak dönthessenek arról, városunk milyen irányba menjen tovább. Ennek a Hatvani Konzultáció mellett a Közösségi Költségvetés is sikeres formája. Arra kérjük a város lakóit, hogy adják le javaslataikat, mondják el nekünk, hogy mit szeretnének, mi az, amit megvalósítanának a 100 millió forintos keretből – nyilatkozta Horváth Richárd polgármester.

Az ajánlásokat a következő napokban a postaládákba eljuttatott projektlapon vagy a kozossegikoltsegvetes.hatvan.hu weboldalon lehet benyújtani október 24-étől november 13-ig.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában