A kápolnai csata egri emlékműve 145 éve áll, örökbe fogadták, felújították

A nyugdíjas egyesületi vezető főtiszt gondolatait azzal kezdte, hogy kevés olyan legendás időszaka van a magyar történelemnek, mint az 1848/49-es forradalom és szabadságharc. 

– Nehéz napjait élte 1849 januárjában és februárjában a szabadságharc. A császári főparancsnok, Windischgraetz Alfréd tábornagy úgy kalkulált, ha beveszi Pest-Budát, megtöri a magyar ellenállást. A Honvédelmi Bizottság két tucat képviselővel Debrecenbe menekült, s január 5-én a császáriak benyomultak a kiürített fővárosba. Erdélyben Bem József tábornok szakadatlan harcban folytatta hadjáratát. Honvédseregünk nagy felvidéki visszavonulása január végén befejeződött. Windischgraetz február közepén Gödöllő körzetében kezdte meg erőit összpontosítani, s innen mintegy 17 ezer fővel akadálytalanul vonult Gyöngyös felé – idézte fel a 174 évvel ezelőtti történéseket Fűrész János.

Szavai szerint gróf Dembinszky Henrik – az új fővezér – kerülte az összeütközést a császáriakkal, február közepén Kossuth szinte rimánkodott : „Kérve kérem altábornagy Úr verje meg már valahol az ellenséget!” Február 23-án Dembinszky a hadosztályokat a Tarna völgyébe vezényelte, hogy innen indítson támadó hadműveleteket, vélhetőleg Eger-Mezőkövesd táján akarta a döntő csatát megvívni. A honi hadsereg 26-án még felvonulóban volt, a három hadtest kilenc hadosztályából csak négy állt a mocsaras Tarna patak Kál-Kápolna-Verpelét két mérföldes arcvonalán. Dembinszky elszámolta magát, a csatát 27-re időzítette. A fővezérség egy nappal korábban az egri nagyprépostnál vendégeskedett, amikor ágyúdörgés hallatszott Kápolna felől. Ugyanis a császári főerők 26-án 10 órakor indultak Gyöngyösről, s 14 körül ütköztek bele a Tarna vonalán álló csapatainkba.

Mire Egerből kiszekereztek a csatatérre, az első nap küzdelme vége felé járt. Este 7 felé adta ki a parancsot Dembinszky a hátrább lévő csapatok megindítására. A fővezér hibás támadási tervéből védelem lett. Másnap 27-én 7 órától már dörögtek a császári ágyúk. Hősi küzdelem folyt, többszöri rohammal egy-egy településért. A fővezér az új hadosztályok megérkezése ellenére sem vállalta a további harcot, délután 3 körül erős ágyúzás fedezete alatt megkezdte a visszavonulást Eger, Kerecsend és Maklár vonalon át a Tisza mögé. A harcmezőn 500 halott, 700 sebesült maradt, s az áruló olasz zászlóaljból 500-an estek fogságba.

Kossuth viszont lelkendezett: „..az ütközet nagyszerű volt... február 27-e szívemelő dicsőség napja volt a magyar szabadságharc védseregeinek.” Az ellenségnek nem sikerült döntő győzelmet aratni, nem tudta megtörni a hadseregünk harci szellemét. Szuronyrohamban a mieink mindig győztesek voltak, példát adtak személyes vitézségből a névtelen közkatonák és a tábornokok is, bizalommal néztek a legközelebbi jövő elé. Ahogy Petőfi büszkén vallotta. „Isten után a legszebb és legszentebb név a Honvéd-nevezet.”

Széchenyi soraival: „Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit”. Kápolnán 1869-ben obeliszket, majd a csaták 150. évfordulóján szoborkompozíciót avattak. Egerben Takács János asztalosmester, 48-as honvéd kezdeményezésére a Cserey Ignác nyugállományú honvéd ezredes vezette Egri Honvédegylet 1878-ban közadakozásból „A kápolnai csatában megsebesült és az egri kórházban elhunyt vitéz honvédek emlékére” a Fájdalmas Anya (Hatvani) temetőben méltó emlékművet állított. 

A hősök poraira 145 éve felállított obeliszket megviselte az idő, ezért az Ezüstidő Szabadidős Egyesület örökbe fogadta – tudtuk meg az egyesület elnökétől. 

– Az elmúlt év végén obsitos társaimmal elkezdtük a kovácsoltvas kerítés felújítását, a napokban pedig Bajzáth István mezőkövesdi kőfaragó a lábazatot kőlappal borította, lekavicsoltuk a belső teret, rendbe tettük a környékét. A szintén e temetőben lévő Cserey sírhoz is keresünk gondos gazdát – közölte Fűrész János.

Fűrész János úgy véli: a Dembinszky fővezér tapasztalatlansága miatt elvesztett kápolnai csata Egerre is óriási veszélyt hozott. Március 2-án kétezer emberrel, hat ágyúval megszállták a várost, s súlyos hadisarcot vetettek ki. Tizenegy nap pusztítás után hagyták el Egert. A kápolnai csata súlyos osztrák és magyar sebesültjeit a gyöngyösi kórházban ápolták. 1849-ben Egerben a Lyceumban lett felállítva a Dunán inneni magyar hadsereg „főkórodája”. A lakosság lelkesen gyűjtötte a pénzt, tépetet, sebkötőket, élelmiszert, sőt könyvet is a beteg harcosok számára.